Rendőrklónok márpedig léteznek – papírból. A közlekedésbiztonsági szakemberek mindig is nagy jelentőséget tulajdonítottak a megelőzésnek. A KRESZ-táblák, vagyis az aktív közlekedésbiztonsági tényezők mellett nagy a hangsúly a passzív tényezőkön is, így a papír rendőrautókon, rendőrökön. Kanadában például, hogy egy-egy veszélyesebb szakaszon lassítsanak az autósok, kátyúmatricát helyeznek az aszfaltra. Nálunk a passzív tábláknak is hányattatott a sorsuk.
"Jász-Nagykun-Szolnok megyében évekkel ezelőtt már legyártottak olyan rendőrautót formázó 2D-s táblát, mint amit mi a napokban kihelyeztünk – mondta el lapunknak Horváth László, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság (ZMRFK) kiemelt baleset-megelőzési főelőadója. – Ott is elég hamar ellopták, csak ott az egész vasszerkezettel együtt. Mi ilyen szempontból sokkal szerencsésebbek vagyunk, mert nekünk csak a rendőrautót formázó táblának kelt lába, a vasszerkezet stabilan megmaradt. Egyébként kétszer is megrongálták a mérethű figyelemfelhívó táblát. Először belevágták az árokba, de azt megjavítottuk, és fényvisszaverő eszközökkel láttuk el. Teljesen olyan lett, mint egy igazi rendőrautó. A második kihelyezés után már négy napig volt kint. Aztán újra ellopták.”
A táblának baleset-megelőzési célja volt, hiszen a 76-os főút Alsónemesapáti közelében lévő kanyarjában, főként rossz időben, rendszeresek a balesetek.
„Százhatvanezer forintba került a vastag fotófóliával borított, erős és rugalmas műanyag tábla a fémállványokkal együtt. A megjavítása pedig húszezer forintba. A lopás után vagyon elleni bűncselekmény miatt indult eljárás ismeretlen tettes ellen” – magyarázta lapunknak Horváth.
A közlekedésbiztonsági szakember szerint viszont már néhány nap alatt látható volt az eredmény. Az Alsónemesapáti felé menő 76-os úton négy nap alatt egyetlen baleset sem történt. Amikor a papírrendőrautó-klón vigyázott a biztonságra, sikerült érvényt szerezni a sebességkorlátozó táblának. A halálos balesetek tucatjait okozó száguldással időlegesen felhagytak a területen autózók.
„Amikor viszont a rendőrautót ábrázoló táblát ellopták, akkor ezen az útszakaszon másnap már négy baleset is történt. Persze nem egyértelmű az ok-okozati összefüggés, de mindenestre elgondolkodtató” – fejtegette Horváth.
A Zala megyei rendőrség nem adja fel. Ahogy Horváth László lapunknak is hangsúlyozta, a baleset-megelőzés központi kérdés számukra. Lesz új tábla. Vagy ahogy a közvélemény emlegeti, nem áll le a „papírklónok támadása”.
Zala megyében a halálos balesetek száma 30 százalékkal növekedett ebben az évben. A másik fő kérdés azonban még mindig az, hogy a „rendőrklónok” vagy a „papírklón tolvajok” nyerik-e meg a csatát, amely persze valójában a közlekedési kultúránkról szól – egyelőre alapfokon.
Gyereksziluett és halálfejes tábla
A rendőrt vagy rendőrautót formázó kétdimenziós táblán kívül még eredményesnek tartják a szakértők a gyereksziluettes táblát vagy a gyilkos sebességet mutató halálfejes táblát is. „Nagyon eredményes, ha például a vadveszélyre figyelmeztetés gyanánt kitömött állattal vagy vadat formázó táblával jelenünk meg egy-egy területen – tette hozzá Horváth László. – A rendőri alak vagy a rendőrautó sziluett esetében egyébként a sebességmérés jut a közlekedő eszébe, ami az esetek döntő többségében sebességcsökkentést eredményez.”
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.