BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Terrortámadástól félnek Belgiumban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A lakosság 73 százaléka szerint terrortámadás fogja érni idén Belgiumot, a megkérdezetteknek azonban "mindössze" 30 százaléka változtatott a viselkedésén a terrorfenyegetettség miatt - derült ki egy szerdán közzétett friss felmérésből.

A Le Soir című francia nyelvű belga lap tájékoztatása szerint a válaszadók leginkább Brüsszelben tartanak merényletektől. Arra a kérdésre, hogy a kormány jól mérte-e fel a veszélyt, a belgák 58 százaléka igennel válaszolt, 28 százalék szerint azonban alá-, 19 százalék szerint pedig túlbecsülték a kockázatot.

A közvélemény-kutatásból az is kiderült, hogy a lakosság 66 százaléka szerint az utóbbi időben túl sok menekültet és migránst fogadtak be az országba. Három hónappal ezelőtt a megkérdezettek 55 százaléka volt ezen a véleményen.

A belgák más kérdésekben is borúlátónak bizonyultak, például mindössze 14 százalékuk gondolja úgy, hogy 2016-ban nőni fog a foglalkoztatottság.

Egyetlen kérdést illetően mutatkozott optimistának a közvélemény: a válaszadók 67 százaléka a flamand függetlenségi törekvések ellenére is hisz a belga állam jövőjében.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.