Közélet

Átírják a gyerekvédelmi szabályokat - Szankcióra számíthat a szülő, ha elzárkózik

Hamarosan a parlament elé kerül a gyermekvédelmi törvény módosítása. A tervezet szerint a jövőben nem lehet lemondani a védőnői, gyermekorvosi ellátásról. Kötelezővé tennék a megjelenést a szűrővizsgálatokon, amelynek elmulasztása szankcióval járna. „A gyermekvédelmi törvény finomhangolásáról van szó, nem pedig új törvényről – hangsúlyozta a Mediaworks központi szerkesztőségének Radoszáv Miklós szakértő.

A gyermekvédelmi törvények módosítását kezdeményezi a Fidesz annak érdekében, hogy az intézményrendszer szabályainak szigorításával megelőzhetők legyenek a gyöngyösihez, a recskihez vagy az agárdihoz hasonló, gyermekhalálokhoz vezető esetek. Selmeczi Gabriella elmondta, a módosításban többek között a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjainak hatékonyabb együttműködését kezdeményezik.

„A legfontosabb az, hogy a gyermekvédelmi törvény finomhangolásáról van szó, nem pedig új törvényről – mondta a Mediaworks központi szerkesztőségének a módosításra reagálva Radoszáv Miklós gyermekvédelmi szakértő. – Ez azt jelenti, hogy a húsz évvel ezelőtt keletkezett törvény alapelvei és iránya teljesen rendben van. Finomhangolásra azért van szükség, mert sokat változtak az életviszonyok azóta” – tette hozzá.

A tervezet szerint a jövőben az intézményeknek együtt kell kezelniük a testvérek ügyeit, súlyos veszélyeztetettségként értékelnék, ha a szülők elzárkóznak az ellátóktól, és azt is tiltanák, hogy lemondhassanak a védőnői, orvosi ellátásról, emellett kötelezővé tennék a megjelenést a szűrővizsgálatokon. Utóbbi elmulasztása a jelenleginél súlyosabb szankciót vonna maga után” – sorolta Selmeczi Gabriella.

„Szinte sehol nincsen az egész világon ilyen lefedettségű védőnői szolgálat, mint Magyarországon – magyarázta Radoszáv Miklós. – Azt gondolom, hogy ezt szabad kötelezővé tenni. Még a fejlett világból is csodájára járnak.”

Törvényi szinten írná elő az Emmi a jelzőrendszer tagjainak feladatát – hangsúlyozta Selmeczi Gabriella. A javaslat felgyorsíthatja az államigazgatási eljárás folyamatát akkortól, amikor a gyermek veszélyeztetett helyzetbe kerül – tette hozzá. Ez akkor különösen fontos, ha a szülő, gondviselő nem reagál az ellátók megkeresésére, ilyenkor előzetes ügyészi határozat nélkül is intézkedhetnének a gyermekvédelem szakemberei.

„Nyilván nem fognak naponta rátörni a családokra a gyámhivatalok, hanem a súlyos előzmények esetén mennek csak ki hozzájuk” – mondta Radoszáv Miklós.

A jelzőrendszer tagjainak együttműködése különösen fontos a módosítás szerint, ha egy család elzárkózik az ellátók elől. „Itt arról van szó, hogy még több szereplőt nevesít a törvény azok közül, akik nem hivatalból kötelesek együttműködni – magyarázta a gyermekvédelmi szakember. – Hivatalból a védőnő, a gyermekjóléti szolgálat, a gyámos, a gyerekvédelmi szakértői bizottság köteles együttműködni. Azokról viszont eddig nem szólt a törvény, akiknek van információja egy gyerekügyről, de nem tartoznak az imént felsoroltak közé.”

A szakemberekről való gondolkodás kapcsán Radoszáv Miklós elmondta, „nem az a lényeg, hogy elüldözzük az embereket a pályáról és megbüntessük őket. Egy kis településen szerencsére évtizedekig nem fordul elő olyan ügy, amiben gyorsan kellene dönteni. Ha egy kolléga kellő tapasztalat nélkül szembetalálkozik egy nagyon problémás esettel, biztos, hogy elbizonytalanodik. Gyerekügyekben viszont a gyorsaság a legfontosabb. Egy ilyen esetben a kollégát nem megbüntetni kell, hanem megtanítani, hogy felismerje és jól kezelje az extrém problémás ügyeket is.”

gyerekvédelem
Kapcsolódó cikkek