BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ma szélvihar és hófúvás teheti próbára a közlekedőket

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A sok csapadék miatt már nem, de a viharos szél és a hófúvás veszélye miatt továbbra is első- és másodfokú figyelmeztetések, riasztások vannak érvényben az országban.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtök reggeli, az MTI-hez eljuttatott veszélyjelzésében azt írták: a Dunántúlon és a keleti országrészben is viharossá fokozódik szél. A Dunántúl nyugati részén 90-100 kilométer/óra közötti lökések is előfordulhatnak.

A viharos szél miatt Vas és Zala megyében van érvényben másodfokú figyelmeztetés. Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Veszprém megyében elsőfokú a figyelmeztetés.

A Bakonyban a viharos szél nagyobb területen okozhat hófúvást. Emiatt Vas és Zala megyében másodfokú, Veszprém megyében elsőfokú a figyelmeztetés. Ezeken a területeken továbbra is hótorlaszokat emel a szél.

Csütörtök estétől mérséklődik majd a légmozgás, addig 20 milliméternél kevesebb, vegyes halmazállapotú csapadékra lehet számítani. A Tiszántúlon leginkább eső, másutt eső, havas eső, hó egyaránt valószínű. A magasabban fekvő helyeken főként havazás várható. Síkvidéken a lehulló hó olvad vagy elolvad. A Dunántúli- és az Északi-középhegység vonulatain újabb 5-15 centiméter friss hó valószínű.

Csütörtökön a nap második felében inkább már csak az Alföld déli részén és a Dunántúl délkeleti megyéiben lehet számottevő mennyiségű vegyes csapadék (a Mecsekben tapadó hó) - írták.

A hőmérséklet délután 3-9 Celsius-fok között valószínű, késő estére 1-4 fok közé hűl le a levegő.

Vasútvonalat is lezárt a vihar

A sorozatos fakidőlések miatt várhatóan csütörtök délig szünetel a vasúti forgalom Bakonyszentlászló és Zirc között - közölte a Mávinform. A Győr-Veszprém vonalon a vonatok csak Győr és Bakonyszentlászló, valamint Zirc és Veszprém között járnak. A 82-es út Bakonyszentlászló és Zirc közötti szakaszán a közútkezelő korlátozást vezetett be, így azon a szakaszon pótlóbuszok sem tudnak közlekedni.

-->

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.