Lavrov szerint Washington kész folytatni a párbeszédet
A két ország diplomáciájának vezetője a Dél-kelet-ázsiai Országok Szövetségének (ASEAN) Manilában zajló regionális csúcstalálkozója keretében több mint egy órán át tanácskozott a két ország kapcsolatainak helyzetéről és több más nemzetközi témáról. „Úgy érzékeltük, hogy amerikai kollégáink készek folytatni a párbeszédet, úgy gondolom, nincs is más választásuk” – mondta a megbeszélés után Lavrov az újságíróknak.
Hozzátette: Oroszország számít arra, hogy a két ország a szíriai rendezés ügyében is kapcsolatban marad egymással mind katonai, mind politikai téren.
Donald Trump amerikai elnök a hét közepén aláírta az Oroszország, Irán és Észak-Korea elleni szankciós törvénycsomagot. Rex Tillerson még a találkozó előtt, a hét elején Washingtonban újságírók előtt azt hangoztatta, hogy az Egyesült Államok és Oroszország viszonya a hidegháború vége óta a legmélyebb ponton van, de – mint hozzátette – „még ennél rosszabb is lehet”.
Lavrov a vasárnapi találkozó után elmondta: amerikai kollégája egyebek között az amerikai szankciókkal szemben hozott orosz válaszlépésekről érdeklődött. Az orosz külügyminiszter ezzel kapcsolatban ugyanakkor nem árult el részleteket. Annyit mondott csupán:
„Az effajta lépések – beleértve diplomáciai tulajdonunk december óta tartó bezárását – nem maradhattak válasz nélkül (...) így lesz ez a továbbiakban is. Ezzel együtt mi készek vagyunk a párbeszédre, ha Washington felhagy konfrontációs irányvonalával.”
Az orosz diplomácia vezetője – mint arról beszámolt – hangsúlyozta kollégájának országa álláspontját, miszerint nem szabadna a Koreai-félsziget térségében kiterjeszteni a feszültséget, márpedig az ottani amerikai katonai előkészületek Lavrov szerint éppen e feszültség fokozódásához vezetnek.
A két nagyhatalom diplomáciai vezetőjének manilai megbeszéléseiről az orosz külügyminisztérium közleményében szűkszavúan számolt be. Egyebek között idézi Lavrovot, aki amerikai kollégájának leszögezte: szigorúan tiszteletben kell tartani Szíria szuverenitását és területi épségét, be kell tartani az ENSZ BT határozataiban foglaltakat, amelyek Moszkva szerint a politikai rendezési folyamat továbbvitelének alapját képezik.
A közlemény szerint Lavrov és Tillerson több más időszerű nemzetközi kérdést is megvitatott, így az ukrajnai „belső” konfliktust.