Esküvőszervezés: egyre több fogyasztóvédelmi bejelentés érkezik
A Közép-Magyarországi Fogyasztóvédelmi Egyesülethez (KÖFE) annyi panaszos bejelentés érkezett, hogy úgy döntöttek, összegyűjtik a jó tanácsokat és azokat a buktatókat, amelyek körül vita lehet, vagy amelyekre leggyakrabban ráfizethetnek a párok. Mátyás Petra, a KÖFE szakértője a Vasárnap Reggelnek azt mondta: leggyakrabban az okoz problémát a kevésbé rutinos szervezőknek, házasulandóknak, hogy nem foglalják írásba a szóbeli egyezségeket, és sok szolgáltató, miután tudja, hogy kényszerhelyzetben van a pár, az utolsó pillanatban drágít vagy módosít a szóbeli megállapodáson. A legfontosabb tanács tehát az, hogy kössenek megbízási szerződést, a menyasszonyi ruha kölcsönzéséről pedig bérleti szerződést. Ezek részleteit minél alaposabban ismerjék meg. Volt olyan menyasszony, akinek azért kellett büntetést fizetnie a kölcsönzőnél, mert kitisztíttatta a ruhát. Ugyan semmi baja nem esett, de a szerződében szerepelt, hogy ez tilos. Egy esküvőn pedig sok mindenre kell gondolni.
A ruhán kívül gond lehet a helyszínnel, a vendéglátással, a dekorációval, a zenével, a virágcsokorral. Jobb, ha mindenről részletesen rendelkezünk, hogy kevesebb legyen a bosszúság és a kár.
A dekoráció mennyiségéről, színéről és formájáról is, akárcsak az étkezést illetően, legyen részletes a megállapodás, a felszolgált ételek fajtájáról, mennyiségről és akár arról is, hogy mikor kell felszolgálni a fogásokat a vendégeknek.
„Fontos, hogy a megbízó pár minden esetben legyen tisztában a hibás teljesítés fogalmával – mondta Mátyás Petra. – Ha a szolgáltatás nem felel meg a szerződésben megállapított minőségi követelményeknek, akkor szerződésszegés forog fenn. Ilyenkor kérhető a megbízási díj arányos leszállítása, kirívó esetekben kártérítés is. Érdemes a körülményeket fényképpel, videófelvétellel dokumentálni, ez jól jöhet az eljárás során.”
Emelkedik a házasságkötések száma
Az 1970-es évektől kezdve mélyrepülésbe került a házasságkötések száma. Az évi 96 ezer esküvő 2010-re 35 ezerre esett vissza. Az élettársi kapcsolatok térhódítása sokakat térített el attól, hogy oltár elé járuljanak. A tendencia azonban az elmúlt években megfordult. Három év óta folyamatos az emelkedés, és tavaly már 51 800 házasságot kötöttek. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt húsz év alatt 2016-ban anyakönyvezték a legtöbb házasságot hazánkban.
Bíróság előtt békéltető testület
Mielőtt bárki bíróságra menne, célszerű az alternatív vitarendezés jegyében az illetékes békéltető testületek ingyenes jogi segítségét igénybe venni. Egyszerűbb és gyorsabb módja lehet annak, hogy a felek egyezségre jussanak.


