Közélet

Négyen szállnak ringbe az eurócsoport vezetéséért

A lett, a luxemburgi, a portugál és a szlovák pénzügyminiszter indul az eurócsoport vezetői tisztségéért, a közös fizetőeszközt használó uniós országok hétfőn szavaznak az új elnök személyéről – tájékoztatott a tagállami kormányokat tömörítő tanács csütörtökön.

A posztért négy jelölt szállt versenybe: Dana Reizniece-Ozola lett, Pierre Gramegna luxemburgi, Mario Centeno portugál és Peter Kazimir szlovák pénzügyminiszter. Az euróövezeti pénzügyminisztereket tömörítő testület tagjai egyszerű többséggel, két és fél évre fogják megválasztani az új elnököt.

Jeroen Dijsselbloem jelenlegi, holland szociáldemokrata elnök mandátuma 2018. január 13-án jár le, sajtójelentések szerint ugyanakkor már az utóbbi hónapokban is ingott a széke, miután hazai pártja, a Munkapárt (PvdA) hatalmasat bukott a tavaszi választásokon, és nem lett tagja az új kormánynak.

Mario Centeno portugál pénzügyminiszter (b) a legnagyobb favorit Jeroen Dijsselbloem (j) eurócsoport elnöki posztjára
Forrás: AFP

Az Európai Parlament szociáldemokrata frakciója a napokban hangsúlyozta: a csoport következő elnökének is szociáldemokrata politikust kell választani, az ugyanis „veszélyes” lenne, ha a főbb uniós intézmények – az Európai Bizottság, az Európai Tanács és az Európai Parlament – után újabb testület is néppárti vezetés alá kerülne.

Szakértők szerint a legnagyobb esélyes Mario Centeno, aki hivatalosan független politikusként tagja a szocialista portugál kormánynak.

Kedden olyan hírek láttak napvilágot, amelyek szerint a szavazást elhalasztják a német kormányalakítási tárgyalások kudarca és a közelgő olasz választások miatt.

Jeroen Dijsselbloem Mario Centeno eurócsoport
Kapcsolódó cikkek