BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Teljesítmény- alapú bér lesz az oktatásban

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság

Megérkeztek az idei első, újabb 5 százalékkal megemelt fizetések a felsőoktatásban dolgozóknak – mondta Palkovics László, az Emberi Erőforrások Minisztériumának oktatásért felelős államtitkára. Még 2016. januárban kezdték meg a felsőoktatási oktatók és kutatók bérfejlesztését, akkor 15 százalékkal nőttek a bérek, tavaly és idén további 5-5 százalékot emelkedtek, így alakult ki az átlagosan 27 százalékos emelés. Az államtitkár szerint egy egyetemi tanár 2010-es 430 ezer forintos bére most 550 ezer forint fölé emelkedett. A tanársegédeknél 175 ezerről 222 ezerre, a főiskolai tanároknál 328 ezerről 416 ezer forintra nőtt az alapbér.

A béremelés után a jövőben teljesítményalapú bérezést terveznek, azaz a garantált jövedelemminimum feletti bér teljesítményhez kötődne – mondta az államtitkár.

A közoktatásban a pedagógusbérek 2013 és 2017 között átlagosan 50 százalékkal emelkedtek. A béremelésben több mint 175 ezer pedagógus volt érintve, ősszel a program az ötödik évéhez ért, szeptemberben átlagosan újabb 3,5 százalékkal nőttek a bérek.

Stabil intézmények

A felsőoktatási intézmények pénzügyi helyzete is jelentősen változott: míg 2014-ben körülbelül 50 milliárd forint volt a számlájukon, most 320 milliárd forint van. Palkovics László hozzátette: januártól a felsőoktatási intézmények 15 milliárd forinttal többet fordíthatnak kutatásra, mint korábban. | VG

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.