Ez lett volna az amerikai elnök első hivatalos latin-amerikai látogatása. Sarah Huckabee Sanders fehér házi szóvivő keddi közleményében hangsúlyozta, hogy az elnök az Egyesült Államokban marad, hogy irányítsa a Szíriának adott amerikai választ és kövesse a fejleményeket világszerte.
Donald Trump pénteken indult volna a perui fővárosba, hogy részt vegyen az Amerikai Államok Szervezetének (AÁSZ) csúcsértekezletén. Előtte megállt volna a kolumbiai fővárosban. A csúcstalálkozón Trump helyett Mike Pence alelnök képviseli majd az Egyesült Államokat.
Trump hétfőn bejelentette, hogy kormánya
24-48 órán belül „nagyobb horderejű döntést” hoz, válaszul a Damaszkusz melletti Kelet-Gúta térség legnagyobb városa, Dúma ellen szombaton elkövetett, feltételezett vegyifegyver-támadásra,
amely mögött Washington a szíriai kormányerőket sejti.
Az elnök hétfő este a Fehér Házban katonai vezetőkkel tanácskozott a lehetséges válaszlépésről, kedd reggelig azonban nem szivárogtak ki erről információk. James Mattis védelmi miniszter hétfőn nem zárta ki Szíria elleni légicsapás lehetőségét sem, és azt közölte, hogy minden lehetőség nyitott.