Japán film kapta az Arany Pálmát
A 2013-ban A fiam családja című drámáért Nagydíjat kapott japán rendező ezúttal is egy családi történet mesélt el. A film főhősei egy üzletek kifosztásából élő álcsalád, amely befogad egy bántalmazott gyereket.
A lassú, érzékeny és kegyetlen emberi történetben eleinte nehéz megérteni, hogy a családban ki kinek milyen rokona, csak egyetlen dolog biztos: a pénzimádó nagymama irányítja a családtagokat. Halálával fokozatosan derül ki a néző számára, hogy a felnőttek eredetileg nem egy párt alkotnak, és a gyerekeket is lopták. Az utcáról befogadott kislány jelöli ki a szerepeket, a nő elkezd anyaként viselkedni, a gyerekek pedig testvérként kezelik a lányt.

Forrás: MTI/EPA/Ian Langsdon
A rendező előző filmjéhez hasonlóan nagyon mély érzékenységgel arra a kérdésre keresi a választ: lehetséges-e szülőnek lenni akkor is, ha az ember nem a vér szerinti gyerekeit neveli.
Európában az örökbefogadás kérdése sokkal elfogadottabb mint Japánban, ahol igazából a vér szerinti kapcsolatok számítanak valódinak
- mondta a rendező Cannes-ban a film bemutatójakor tartott sajtótájékoztatóján.
A film eredetiségét az adja, hogy az örökbefogadás vagy a gyerekrablás kérdését nem egy bűneset formájában, hanem egy kegyetlen, ugyanakkor nagyon emberi történetként vizsgálja.
A zsűri a második legjelentősebb díjat, a Nagydíjat, Spike Lee amerikai rendező BlacKKKlansman című filmjének ítélte.
A 27 év után egy igaz történetet feldolgozó politikai pamflettel Cannes-ba visszatérő Spike Lee filmjében azt állítja, hogy Donald Trump elnökké választásával a Ku-Klux-Klan szélsőséges szervezet jutott politikai hatalomhoz az Egyesült Államokban.
Az alkotás – amely egy politikai történet, egy klasszikus thriller, valamint egy akciófilm keveréke – egy afroamerikai rendőr 1978-ban játszódó igaz történetére épül.
A zsűri díját Nadine Labaki libanoni rendezőnő Capharnaüm című filmje kapta.
A Bejrútban játszódó dokumentumfilmszerűen forgatott film egy 12 éves menekült utcagyerek története, akit Zain al-Rafeea alakít. A kisfiú a film főhőséhez hasonlóan Szíriából menekült a családjával 2012-ben Libanonba, ahol menekültként élnek. A fiktív történet keretét a húga haláláért felelős férfi megsebesítése miatt börtönbe kerülő Zain lázadása adja: beperli a szüleit, amiért világra hozták, nem iskolázták be, és verik.
Jean-Luc Godard francia-svájci filmrendezőt rendkívüli Arany Pálmával jutalmazta a zsűri a Livre d'image (Képeskönyv) című filmjéért.
A lengyel Pawel Pawlikowski érdemelte ki a legjobb rendezés díját a Hideg háború című drámájáért.
A legjobb forgatókönyv díját megosztva kapta a 2014-ben Nagydíjat nyert Alice Rohrwacher olasz rendezőnő Lazzaro felice (Boldog Lazzaro) című alkotása és a filmezéstől és a külföldre utazástól hivatalosan eltiltott Dzsafar Panahi iráni rendező Három arc című filmje, amelyet az iráni hegyekben teljes illegalitásban forgatott.
Szamal Eszljamova kazah színésznő kapta a legjobb női alakítás díját Szergej Dvorcevoj Ayka című filmjének főszerepéért.
A legjobb férfi alakítás díjat Marcello Fonte érdemelte ki Matteo Garrone olasz rendező Dogman című filmjében nyújtott alakításáért.
Különdíjat kapott a magyar film
Idén ismét díjaztak magyar filmet a világ egyik legrangosabb filmművészeti seregszemléjén. Szilágyi Zsófia Egy nap című filmje nyerte el ugyanis szombaton a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetségének (FIPRESCI) kategóriadíját a 71. cannes-i filmfesztivál párhuzamos válogatásaiban bemutatott első és második filmek közül. A magyar rendezőnő első játékfilmjét a Kritikusok Hete című válogatásban mutatták be a világ egyik legrangosabb filmes szemléjén.


