A Gap hétfőn bocsánatot kért, amiért „helytelen” kínai térképet ábrázoló pólókat dobott piacra. A ruhadarabokra nyomtatott térképről ugyanis lehagyott több vitatott területet is, amely a kínaiak szerint hozzájuk tartozik. Az amerikai ruhacég Tibetet, Tajvant és a Dél-kínai-tenger szigeteit is elhagyta Kína ábrázolásánál – írja a Reuters

A Gap a közleményében bocsánatot kért a „véletlenül okozott hiba” miatt, és hozzátette, hogy „tiszteletben tartja Kína szuverenitását és területi integritását” is. 

A cég azt is közölte, hogy szigorú intézkedéseket vezet be, hogy máskor ne fordulhasson elő ilyen incidens. A problémásnak vélt pólókat kivonta a kínai piacról és megsemmisítette. Azt azonban nem tudni, hogy a többi országban értékesített ruhadarab sorsa mi lesz.

Nem a Gap volt az első, aki hasonló hibát vétett. Idén a Marriott és a Delta Airlines is kénytelen volt magyarázkodni, amikor a honlapjukon megjelenő térképek nem voltak összhangban azzal, amit Kína Kínának tart.

Forrás: AFP

A Fehér Ház korábban „orwelli képtelenségnek” nevezte azt az eljárást, amikor Kína megpróbálta rákényszeríteni az amerikai légitársaságokat arra, hogy igazodjanak a Kínai Kommunista Párt szabványaihoz a Tajvanra, Hongkongra és Makaóra való hivatkozásban.

Nem ez volt az első eset

Januárban a H&M olyan reklámot tett közzé, amelynek rasszista felhangja lett. A cég ugyanis a „Coolest monkey in the jungle” (A dzsungel legmenőbb majma) feliratú ruhadarabját egy színes bőrű kisfiúval reklámozta.

A dolog később odáig fajult, hogy a Dél-Afrikai Köztársaságban boltokat vertek szét emiatt.

A H&M árfolyama már a botrány kirobbanása előtt lejtőre került, a majmos botrányt követően azonban még gyorsult is az esés, csak idén 7 százalékkal került lejjebb a ruházati kiskereskedelmi lánc részvényárfolyama. Az Egyesült Államokban LeBron James kosárlabdázó és a rapper Diddy szintén felháborodásának adott hangot. A The Weeknd és a G-Eazy amerikai rapperek megszakították együttműködésüket a svéd céggel.

2014-ben a Zara spanyol ruházati áruház internetes portálján seriffruházatként mutatták be

a kisgyerekeknek készült, kék-fehér csíkos felsőt, amelynek bal felére nagy sárga csillagot varrtak.

A póló mintája a második világháború német lágereibe hurcolt foglyok ruházatára is emlékeztet, emiatt a Twitter számos felhasználója kritizálta a céget és értetlenségét fejezte ki a ruhadarab miatt.

A cég gyorsan reagált a kritikákra, és levette a kínálatból ezt a darabot. A Zarának tavaly azonban ismét vissza kellett hívnia egy termékét, mivel azon egy internetes mémre (Pepe) hasonlító zöld békát varrattak fel.

A mémet később az amerikai radikális jobboldali alt-right mozgalom sajátította ki, ezért az Anti-Defamation League (ADL) beemelte a gyűlöletjelképeket gyűjtő online adatbázisába. A közösségi oldalakon ismét bírálni kezdték a figura miatt a Zarát, így végül le is szedte a ruhadarabot a honlapjáról.