Orbán Viktor miniszterelnök pénteken a többek között arról is beszélt a Kossuth rádió 180 perc című műsorában, hogy a jövő évi büdzsé „masszív és földrengésbiztos”. A tervezett 1,8 százalékos hiányról szólva azt mondta, hogy a működést tekintve nullás a büdzsé, vagyis annyit költenek az ország működésére, amennyit előállítanak, a hiány „a jövőbe történő beruházásokból van”.
Arra is felhívta ugyanakkor a figyelmet, könnyen lehet, hogy
a következő évek gazdasági válságban fognak telni, de azt szeretné, hogy ha így lesz, akkor se legyenek megszorítások, amihez pedig fegyelmezett gazdálkodás kell.
A miniszterelnök szerint a világgazdaság válsága abból adódhat, hogy a nemzetközi pénzpiacon felvehető hitelek kamata nőni fog, ráadásul az uniós tagállamok, különösen az eurózónához tartozók, költségvetése alapján azt látni, magasabb az eladósodottság, mint a 2008-as válság idején. Hozzátette, hogy emellett kereskedelmi háború bontakozik ki a világban.
Orbán azt is mondta, hogy
vihar még nincs, de felhők vannak az égen, és ha ezek szerencsétlen módon rendeződnek el, abból lehet válság.
Ilyenkor megfontoltan kell költségvetést alkotni, ezért a kormány jelentősen megnövelte az országvédelmi tartalékot – tette hozzá. A kormányfő azt is mondta ugyanakkor, hogy mindez nem téríti el a kabinetet a céljaitól: így továbbra is védik a biztonságot, folytatódik a növekedés és a munkanélküliség csökkenése, valamint továbbra is támogatni fogják a gyermeket nevelő családokat.
Orbán Viktor végül elmondta, hogy egy nagyobb terjedelmű alkotmánymódosítás is terveznek.
Várhatóan szeptemberben megindítanak egy egy-másfél éves alkotmányrevíziót, amelynek során áttekintik, mi az, ami bevált, illetve beválhatott volna,
mi az, amit az alaptörvény szabályozott, de nem igazodott hozzá az alacsonyabb jogszabályok világa, és hol maradtak esetleg olyan szabályozási rések, amelyeket új alkotmányos szöveggel kell áthidalni, kitölteni – közölte a kormányfő.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.