BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Új rendszerrel értékelhetik a katasztrófakockázatot a jövőben

Egységes, országos katasztrófakockázati értékelőrendszer épül ki a jövő év végére közel 3 milliárd forint felhasználásával, az Európai Unió támogatásával – tájékoztatott Hajdu Márton, a programvezető Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője.

Hajdu Márton közlése szerint a projekt keretében egy olyan, térinformatikai alapú katasztrófakockázat-értékelési adatbázist alakítanak ki, ami képes akár egy-egy településre vonatkozóan is azonosítani a potenciális veszélyforrásokat és azok hatását.

A programvezető OKF mellett az

Országos Meteorológiai Szolgálat, az Országos Vízügyi Főigazgatóság, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal, az Országos Közegészségügyi Intézet, valamint a Magyar Bányászati és Földtani Szolgálat is részt vesz a megvalósításban.

A rendszer működtetéséhez – egyebek mellett – huszonhat szervert és a kapcsolódó operációs rendszert, valamint csaknem ötven adatbázis-kezelő szerverliszenszt szerez be a konzorcium. Az adatgyűjtést, az adatok rögzítését országszerte huszonhárom, légi felderítési képességekkel rendelkező, drónokat működtető mobil egység is támogatja majd – mondta el Hajdu Márton.

A Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Program keretében megvalósuló projekt támogatási összege 2 milliárd 900 millió forint.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.