Közélet

A kormány teljesen szétválasztaná a köz- és magánegészségügyet

Kásler Miklós szerint a fizetős szolgáltatásoknak csak a magánkórházakban van helyük.

A kormány álláspontja világos, az egészségügy nem üzlet – nyilatkozta a Magyar Hírlapnak az emberi erőforrások minisztere, hozzátéve, hogy egységes állami ellátási rendszerben gondolkodnak.

Kásler Miklós a lap pénteki számában megjelent interjúban azt mondta, a kormány nem szűkíteni, hanem bővíteni akarja az ingyenese elérhető ellátások körét. Hozzátette, sok pontja van a magán- és az állami egészségügy szétválasztásának, amelyen jelenleg is dolgoznak, a folyamatnak részei a törvényhozási feladatok, finanszírozási változtatások és szervezési kérdések.

Kásler Miklós, az EMMI minisztere
Fotó: MTI Fotó/Kovács Tamás

„Felmerül az a kérdés is, hogy, ha valaki a magán- és az állami szférában egyaránt praktizál, akkor a munkaideje hogyan alakul, van-e átfedés a kettő között. Fontos azt is tudni, hogy milyen betegek mennek a magánellátásba és ott megkapják-e a szükséges és megfelelő minőségű ellátást? ” – mondta Kásler.

A miniszter szerint magánellátásnak ki kell kerülnie a közintézményekből.

A kórházak jelenleg 46 milliárd forintra rúgó adósságával kapcsolatban azt mondta, hogy az államnak tulajdonosként garantálnia kell, hogy az egészségügy a nehézségekkel és az esetleges hibákkal együtt is működőképes legyen. Emlékeztetett arra, hogy

2010 óta 130 milliárd forintról csaknem a harmadára sikerült lecsökkenteni a kórházak év végi adósságát.

Beszélt arról is, hogy a felsőoktatásban híve a kancelláriának, az egészségügy azonban nem ugyanaz. Hozzáfűzte, hogy a kórházakban már dolgoznak költségvetési felügyelők.

Kásler Miklós Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi)
Kapcsolódó cikkek