Közélet

Trump szerint csak fecsérli az idejét, ha a demokratákkal tárgyal

„Tiszta idővesztegetés” tárgyalni a kongresszus demokrata párti vezetőivel – írta szerdán Twitter-bejegyzésében Donald Trump amerikai elnök, miután a Fehér Házban folytatott tárgyalásokon felállt és otthagyta tárgyalópartnereit.

Az amerikai elnök a kongresszus demokrata párti és republikánus vezetőivel egyeztetett a részleges kormányzati leállás feloldásáról és az amerikai-mexikói határra tervezett falról. Ám amikor Nancy Pelosi házelnök ismét elutasította, hogy a demokraták pénzt szavazzanak meg a falépítésre, az elnök felállt és faképnél hagyta a demokratákat. Vele együtt távoztak a republikánus politikusok, köztük Mike Pence alelnök is.

Az elnök egyszerűen felállt és kisétált

– mondta a nagyon rövid találkozó után újságíróknak Chuck Schumer, a szenátus kisebbségi frakciójának vezetője.

Donald Trump masszívabb falba ütközött annál, mint amit építeni akar
Fotó: AFP

Donald Trump – szintén a találkozó után közzétett Twitter-bejegyzésében – így fogalmazott:

megkérdeztem, hogy mi történik 30 nap múlva, ha most gyorsan újraindítjuk a dolgokat, akkor megszavazzák majd a határbiztonsági intézkedéseket, köztük a falat vagy acélkerítést? Nancy azt mondta, hogy nem. Én erre azt mondtam, hogy viszlát, nincs miről beszélni.

Donald Trump ezt megelőzően a kongresszusban a szenátus republikánus politikusaival tárgyalt. „A pártunk nagyon egységes” – nyilatkozta utána. Kifejtette azt is, hogy a rendkívüli állapot kihirdetése nem került le a napirendről, és amennyiben a kongresszus nem szavazza meg a falépítésre kért pénzt, akkor elnöki rendelettel próbálja megindítani az építkezést. Mint mondta:

abszolút jogom van rá, hogy ha akarom, rendkívüli állapotot hirdessek.

Szerdán a 19. napjába lépett a kormányhivatalok és kormányzati ügynökségek részleges leállása. A Reuters hírügynökség és az Ipsos közvélemény-kutató még kedden este közzétett felmérése szerint a megkérdezettek 51 százaléka az elnököt, 34 százalékuk pedig a kongresszus demokrata politikusait tette felelőssé a leállás elhúzódásáért. Egy héttel korábban a megkérdezettek 47 százaléka okolta az elnököt a kialakult helyzetért.

Donald Trump fal demokraták
Kapcsolódó cikkek