Közélet

Legalább 19 évi börtönt javasolnak Trump volt kampányfőnökére

Robert Mueller, a különleges vizsgálóbizottság vezetője legalább 19 évig tartó börtönbüntetés kiszabását javasolja Paul Manafortra, Donald Trump amerikai elnök volt kampányfőnökére – adta hírül pénteken este több helyi médium a bizottság beadványára hivatkozva.

A börtönbüntetés mértékére vonatkozó javaslatot a 2016-os elnökválasztási kampányban a Donald Trump kampánycsapatának tagjai és oroszok közötti esetleges összejátszást feltárni hivatott, Robert Mueller vezette bizottság ügyészei fogalmazták meg az ügyben eljáró virginiai szövetségi bírónak benyújtott beadványukban.

A 69 éves Paul Manafortot – aki csupán három hónapig volt Trump kampányfőnöke – a virginiai bíróság a nyáron nyolc rendbeli adó-, és banki csalásban találta bűnösnek, és ennek büntetési tétele 19-24 évig terjedő börtönbüntetés. Mueller hivatala a börtönbüntetés mellett 50 ezer dollártól 24,4 millió dollárig terjedő pénzbüntetés kiszabására, továbbá 24,8 millió dollár visszatérítésére és 4,4 millió dollár elkobzására is javaslatot tett.

Paul Manafort
Fotó: Brendan Smialowski / AFP

Az ügyészek azzal érveltek, hogy Manafort több mint egy évtizeden keresztül többször is megsértette a törvényt és a legkifinomultabb módszerekkel rejtette el jövedelmét az amerikai hatóságok elől. „A 2015-ben külföldről származó jövedelmének elrejtésére számos banki csaláshoz folyamodott az Egyesült Államokban, csak hogy fenntarthassa extravagáns életmódját” – írták beadványukban az ügyészek. Állításuk szerint Paul Manafort másokat is arra biztatott, hogy élvezzék az így szerzett jövedelem gyümölcsét. Mint megjegyezték: a büntetést elrettentésnek szánják mások számára is.

Manafort szeptemberben két rendbeli bűncselekményben bűnösnek mondta magát és teljes mértékű együttműködést ígért a vizsgálóbizottsággal.

Ám az ügyben eljáró Amy Berman Jackson bíró a héten szerdán úgy foglalt állást, hogy a volt kampánymenedzser megsértette a vádalkuban foglaltakat és szándékosan félrevezette a vizsgálatot folytatókat. Az állásfoglalás azt jelentette, hogy Paul Manafort nem számíthatott a vádalkuban rögzített enyhébb büntetésre.

Igaz, a bírónő hozzátette: nincs elég bizonyíték, amely alátámasztaná, hogy Manafort szándékosan nem mondott igazat a Trump-adminisztrációhoz fűződő kapcsolatairól, vagy az egyik volt orosz üzlettársának a tanúk befolyásolásában játszott feltételezett szerepéről.

Paul Manafort Donald Trump USA
Kapcsolódó cikkek