Közélet

A kijutás jelentheti a multihoz a bejutást

Ideje szakítani azzal a képpel, hogy a szabadulószobák pusztán csak szórakozásra használhatók. A színfalak mögött gyakran cégvezetők lesik a jövőbeni munkatársak minden mozdulatát.

Magyarországon is egyre népszerűbbek a sza­ba­du­ló­­szobák, csakhogy már nem csupán a szórakozni vágyók, hanem a munkaadók körében is. Ennek hátterében az áll, hogy a HR-esek és a cégvezetők a kontrollszobában kamerákon keresztül követhetik nyomon az állásinterjúra érkezők reakcióit a játék során, ezáltal sok olyan dolog is kiderül, ami egy hétköznapi beszélgetés alatt nem feltétlenül.

Szakértői kommentárok szerint manapság a szabadulószobák nyújtják a legösszetettebb közösségi kikapcsolódást.

A programnak csapatépítő jellege van, ennek során az együttműködésre és a logikára van a legnagyobb szükségük a résztvevőknek. Így könnyen kiderül, ki milyen személyiség. Nem véletlen tehát, hogy a HR-esek is elkezdték használni ezt a lehetőséget a kiválasztási folyamat során.

A játék során olyan személyiségjegyek bukkanhatnak fel, amelyek egy állásinterjú során aligha
Fotó: Kallus György

Budapest egyik legújabb és legmodernebb szabadulószobája, a Dohány utcai Neverland arról számolt be, hogy náluk rendszeresen fordulnak meg munkaügyesek és felső vezetők, hogy megfigyeljenek egy-egy leendő munkavállalót.

A főnök a kontrollszobából kamerán keresztül figyelheti, hogyan dolgozik együtt a csapat. Ezáltal nagyon könnyen kimutathatók az adott emberek rejtett képességei. A vezető típusokat könnyen meg lehet találni, és az is leszűrhető, kinek jó a problémamegoldó készsége. Arra is tökéletes, ha mondjuk egy vállalatnak megvan a top tíz jelöltje, és közülük hármat-négyet szeretnének kiválasztani

– foglalta össze a szabadulószoba előnyeit Zaragoza-Rovira Josep Jordi, a Neverland ötletgazdája és alapítója.

A teljes cikk a csütörtöki Világgazdaságban olvasható

szabadulószoba állásinterjú HR
Kapcsolódó cikkek