BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az észak-koreai diktátor úgy tűnik, hogy visszavett

Nincs jele annak, hogy Észak-Korea hamarosan újabb rakétatesztet hajtana végre – közölte a dél-koreai védelmi miniszter meghallgatásán a szöuli parlamentben, hétfőn.

Még nem lehet megállapítani, hogy az egyik észak-koreai rakétalétesítménynél észlelt tevékenység újabb rakétateszt előkészülete-e – mondta Csong Kjong Do.

Március elején több amerikai elemzőintézet és dél-koreai tisztségviselő műholdképek alapján azt közölték, hogy akár rakétaindítási előkészületek is folyhatnak a Dongcsang-ri nevű rakétaállomáson, ahonnan eddig csak műholdakat bocsátottak fel, atomtöltet hordozására alkalmas interkontinentális ballisztikus rakétát nem.

Csong Kjong Do védelmi miniszter hétfőn azt mondta: az állomáson látható mozgásból egyelőre nem lehet rakétaindítás előkészítésére következtetni.

Fotó: AFP

A védelmi miniszter általánosságban közölte: vannak arra utaló jelek, hogy Észak-Korea folytatja nukleáris tevékenységét.

Cso Mjung Gjon, a két Korea egyesítésének ügyeiért felelős miniszter egy másik meghallgatáson azt mondta: elképzelhető, hogy Phenjan azért végeztet bizonyos mozgásokat a Dongcsang-ri rakétaállomáson, hogy javítsa pozícióját az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalásokon.

Kérdés, van-e más céljuk ezzel

– tette hozzá.

Phenjan pénteken közölte: fel akarja függeszteni az atomprogramjáról szóló tárgyalásokat Washingtonnal, miután februárban kudarcba fulladt Kim Dzsong Un észak-koreai vezető és Donald Trump amerikai elnök csúcstalálkozója.

Trump és Kim nem tudott megállapodni az észak-koreai atomfegyverek leszereléséről hanoi csúcstalálkozóján.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter viszont azt mondta: az Egyesült Államok mindenképpen a diplomáciai tárgyalások folytatására számít, még azt követően is, hogy észak-koreai tisztségviselők közölték, Kim Dzsong Un észak-koreai vezető fontolgatja rakéta- és nukleáris programjának újraindítását.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.