Közélet

Ők kapták az állami kitüntetéseket március 15. alkalmából

Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából adta át az elismeréseket.

Önök a tudomány és a kultúra különböző területein a semmiből alkottak értéket, példaképül szolgálnak kortársaiknak és a feltörekvő ifjúságnak is. Korszakváltó időszakban vagyunk, szükség van mindenki tehetségére

– mondta Kásler Miklós kedden a Várkert Bazárban a Magyar Érdemrendek, illetve az állami művészeti díjak átadásán.

Az emberi erőforrások minisztere a nemzeti ünnep alkalmából adta át az elismeréseket. Kásler Miklós összesen 77 személyt díjazott; a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét harmincegyen, a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjét huszonketten, az érdemes művész kitüntetést tizenheten, a kiváló művészit öten, Magyarország Babérkoszorúját ketten kapták meg.

Kásler Miklós kiemelte: a díjazottak hozzájárulnak a nemzet felemelkedéséhez. Szavai szerint a történelem tanúsítja, hogy minden nemzet életében vannak időszakok, amikor évszázadokra megváltoztatják sorsukat, fejlődésnek vagy visszafejlődésnek indulhatnak.

A Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata

  • ANDRÁS SÁNDOR József Attila-díjas költő, író, irodalomtörténész, irodalomkritikus,
  • AXT LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas artistaművész,
  • BÁLINT PÉTER József Attila-díjas író, a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Gyógypedagógiai Karának dékánja, az Irodalmi, Kommunikációs, Kulturális Antropológiai Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára,
  • BÉRES ATTILA rendező, a Miskolci Nemzeti Színház ügyvezető igazgatója,
  • CZEIZEL BARBARA, a Budapesti Korai Fejlesztő Központ intézményigazgatója,
  • DONCSEV TOSO író, műfordító,
  • DÖME ISTVÁN, a Magyar Állami Operaház nyugalmazott főügyelője,
  • EMBEY-ISZTIN DEZSŐ, az Országos Onkológiai Intézet Fájdalom Ambulanciájának osztályvezető főorvosa, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi docense,
  • EÖTVÖS TIBOR artistaművész, az Eötvös Cirkusz alapítója,
  • ERTL PÉTER, a Nemzeti Táncszínház ügyvezető igazgatója,
  • FARKAS BOGLÁRKA újságíró, az ECHO TV volt vezérigazgatója,
  • FARKAS GÁBOR Ybl Miklós-díjas építészmérnök, a Pécsi Tudományegyetem címzetes egyetemi tanára,
  • HAJÓS PÉTER vegyészmérnök, a Pannon Egyetem Mérnöki Kar Kémia Intézete Analitikai Kémia Intézeti Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense,
  • JÁRÁNYI ZSUZSANNA érsebész, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinikája Érsebészeti Tanszékének nyugalmazott egyetemi docense,
  • KISMARTONY KATALIN, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Ének-zenei Tanszékének egyetemi docense, a Wéber István Női Kar kórusvezetője,
  • KOCZISZKY GYÖRGY, a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Kar Világ- és Regionális Gazdaságtan Intézete Regionális Gazdaságtan Tanszékének egyetemi tanára,
  • KONCZ TIBOR zeneszerző, zongorista, dobos,

  • KOREN TAMÁS táncművész, balettmester, a Magyar Táncművészeti Egyetem Táncművészképző Intézete Klasszikus Balett Tanszékének professor emeritusa,

  • KOVÁCS ISTVÁN Liszt Ferenc-díjas operaénekes,
  • KŐVÁRI EDIT, az Autisták Országos Szövetségének elnöke,
  • MACZKÓ MÁRIA népdalénekes, a turai Bartók Béla Művelődési Ház és Könyvtár művészeti vezetője,
  • MAGAY TAMÁS lexikográfus, a Károli Gáspár Református Egyetem nyugalmazott egyetemi tanára,
  • MAGÓ GÁBOR GYULA nyugalmazott pedagógus, a Katolikus Diáksportért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a Katolikus Iskolák Diák Sportszövetségének alapítója és tiszteletbeli elnöke,
  • MÉSZÁROSNÉ DARVAY SAROLTA, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Tanító- és Óvóképző Kara Természettudományi Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense,
  • MIKÓ ZSUZSANNA, a Magyar Nemzeti Levéltár általános főigazgató-helyettese,
  • RÁCZ LAJOS olimpiai ezüstérmes, világ- és kétszeres Európa-bajnok birkózó, mesteredző,
  • SZARVAS JÓZSEF Jászai Mari-díjas színművész, érdemes és kiváló művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,

  • Szarvas József Jászai Mari-díjas színművész
    Forrás: MTI/Mohai Balázs

  • SZÉKELY MÓZES fizikus-szociálpszichológus, a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség főtitkára, a Felsőoktatási Tervezési Testület korábbi elnöke, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Karának tudományos főmunkatársa, tízszeres ironman,
  • SZŐNYI JÁNOS birkózó mesteredző, egykori szövetségi kapitány, a Magyar Birkózó Szövetség Bajnokok és Mesteredzők Bizottságának elnöke,
  • VÁCITY JÓZSEF, az egri Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet főigazgatója,
  • ZACHAR PÉTER KRISZTIÁN, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi és Európai Tanulmányok Kara Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense, a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Budapest-belvárosi csoportjának elnöke.
  • A Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozata

    Áder János, Magyarország köztársasági elnökének megbízásából Kásler Miklós a haza érdekeinek előmozdításában és az egyetemes emberi értékek gyarapításában végzett tevékenysége elismeréseként Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozat kitüntetést adott át:

  • BÁRTFAI GYÖRGY, az orvostudomány doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Szent-Györgyi Albert Klinikai Központja Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikájának professor emeritusa, a Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság tiszteletbeli elnöke részére,
  • BOROS IMRE MIKLÓS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatikai Kar Biológia Intézete Biokémiai és Molekuláris Biológiai Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • DÁVID GÉZA, a történelemtudomány doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Orientalisztikai Intézete Török Filológiai Tanszékének egyetemi tanára részére,
  • ENYEDI PÉTER, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Élettani Intézetének igazgatóhelyettese, egyetemi tanár részére,
  • GŐDÉNY MÁRIA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Országos Onkológiai Intézet Onkológiai Képalkotó és Invazív Diagnosztikai Központjának osztályvezető főorvosa részére,
  • GROMA ISTVÁN, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Kar Fizikai Intézete Anyagfizikai Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére,
  • HANGOS KATALIN, a kémiai tudomány doktora, a Pannon Egyetem Műszaki Informatikai Kara Villamosmérnöki és Információs Rendszerek Tanszékének egyetemi tanárának részére,
  • HUSTI ISTVÁN, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem Gépészmérnöki Kar Műszaki Menedzsment Intézete Alkalmazott Menedzsment Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanár részére.
  • KARÁDI ZOLTÁN GYÖRGY, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Élettani Intézetének igazgatója, egyetemi tanár részére,
  • LEHOTA JÓZSEF, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar Üzleti Tudományok Intézete Marketing Módszertani Tanszékének egyetemi tanár részére,
  • NAGYNÉ LÁSZLÓ KRISZTINA, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vegyészmérnöki és Biomérnöki Kara Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszékének egyetemi tanárának részére,
  • OHMACHT RÓBERT, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar Biokémiai és Orvosi Kémiai Intézete Analitikai Biokémia Tanszékének professor emeritusa részére,
  • PETRÁS MÁRIA népdalénekes, keramikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére,
  • RÁCZ JÓZSEF, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, az Eötvös Loránd Tudományegyetem Pedagógiai és Pszichológiai Kar Pszichológiai Intézete Pszichológiai Tanácsadás Tanszékének tanszékvezető egyetemi tanára részére.
  • RENNER ANTAL, az orvostudomány doktora, a Péterfy KH-RI és Manninger Jenő Országos Traumatológiai Intézetének baleseti- és kézsebésze, a Semmelweis Egyetem professor emeritusa részére,
  • SZABADICS ZOLTÁN, a Holnapocska Nonprofit Kft. alapítója és ügyvezetője, a Szabadics Zrt. elnöke részére,
  • SZENTIRMAY ZOLTÁN, az Országos Onkológiai Intézet Sebészi és Molekuláris Daganatpatológiai Centrumának korábbi igazgatója részére,
  • SZOLLÁR LAJOS, az orvostudomány doktora, a Semmelweis Egyetem Általános Orvostudományi Kara Kórélettani Intézetének professor emeritusának részére,
  • TÓTH GÁBOR, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Orvosi Vegytani Intézetének vezetője, egyetemi tanár részére,
  • VARGYAS GÁBOR, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Pécsi Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Társadalmi Kapcsolatok Intézete Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszékének egyetemi tanára, a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpont Néprajztudományi Intézete Etnológiai Témacsoportjának tudományos tanácsadójának részére,
  • VARRÓ ANDRÁS, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, a Szegedi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kara Farmakológiai és Farmakoterápiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanára, az MTA-SZTE Keringésfarmakológiai Kutatócsoport vezetőjének részére,
  • VEREBÉLY IVÁN Jászai Mari-díjas színművész részére.
  • Résztvevők a Magyar Érdemrend Lovagkereszt, a Magyar Érdemrend Tisztikereszt, az Érdemes Művész, a Kiváló Művész és a Babérkoszorú-díjak átadásán a Várkert Bazárban 2019. március 12-én.
    Forrás: MTI/Mohai Balázs

    Magyarország Babérkoszorúja

    Orbán Viktor megbízásából Kásler a magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjat adott át:

  • DÖBRENTEI KORNÉL József Attila-díjas író, költő, újságíró, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére,
  • FERDINANDY GYÖRGY József Attila-díjas és Márai Sándor-díjas író, költő, műfordító, kritikus, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére.
  • Magyarország Kiváló Művésze

    A magyar művészet értékeinek gyarapítása érdekében végzett magas szintű, igényes teljesítménye elismeréseként Magyarország Kiváló Művésze díjban részesült Dózsa László színművész, rendező, érdemes művész mellett:

  • BÁTORI ÉVA operaénekes, érdemes művész,
  • CSURKA LÁSZLÓ Jászai Mari-díjas színművész, rendező, érdemes művész,
  • KÖRTVÉLYESSY ZSOLT Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész
  • RÁTÓTI ZOLTÁN Jászai Mari-díjas színművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja.

    Magyarország Érdemes Művésze

    A magyar nemzeti kultúra, művészi alkotómunka területén végzett kiemelkedő művészi értékteremtő munkája elismeréseként Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át:

  • ÁRENDÁS JÓZSEF Munkácsy Mihály-díjas grafikusművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
  • DUKAY BARNABÁS Erkel Ferenc-díjas zeneszerző,
  • FEHÉR ANNA Jászai Mari-díjas színművész
  • GRÁF ZSUZSANNA Liszt Ferenc-díjas karnagy,
  • OBERFRANK PÁL Jászai Mari-díjas színművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja részére,
  • OLASZ FERENC Balázs Béla-díjas fotográfus, filmrendező, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja,
  • PÁL ISTVÁN „Szalonna” Liszt Ferenc-díjas népzenész,
  • RÁLIK SZILVIA Liszt Ferenc-díjas operaénekes,
  • RÁTKAI ERZSÉBET Jászai Mari-díjas és Ferenczy Noémi-díjas színházi látvány-, díszlet- és jelmeztervező, iparművész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
  • RIPPEL FERENC Hortobágyi Károly-díjas artistaművész,
  • RIPPEL VIKTOR Hortobágyi Károly-díjas artistaművész,
  • RUBOLD ÖDÖN Jászai Mari-díjas színművész,
  • SKARDELLI GYÖRGY Ybl Miklós-díjas építész, a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja,
  • SZÖGI CSABA Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus, táncpedagógus,
  • TOPOLÁNSZKY TAMÁS Harangozó Gyula-díjas táncművész, koreográfus,
  • TÓTH AUGUSZTA Jászai Mari-díjas színművész,
  • TROKÁN PÉTER Jászai Mari-díjas színművész.
  • Kásler Miklós Magyarország Érdemes Művésze A Magyar Érdemrend Tisztikereszt polgári tagozata A Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata Magyarország Kiváló Művésze
    Kapcsolódó cikkek