Közélet

Fehéredik a közszféra

A rendvédelmi szakma megítélése szerint is a közszféra megtisztulását hozta a Bolcsik Zoltán vezérőrnagy vezette, 2011-ben alakult Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) sikeres működése – írta szombati számában a Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzetnek Bolcsik Zoltán elmondta: a sikert főleg annak tulajdonítja, hogy túlvannak az úgynevezett nagy elfogásokon a szervezett bűnözői körben. Azóta folyamatosan detektálják a szervezett bűnözésben résztvevőket, és a korábbiakkal ellentétben még a bűnszervezetek környékén sem bukkannak fel a szereplői. Az NVSZ ugyanis megfordította a felderítést, és nem azt keresik, hogy a védett személyek közül ki kapcsolódhat a bűnszervezetekhez, hanem fordítva:

felderítik a szervezett bűnözés terén meghatározó személyeket, és megnézik, kik kapcsolódhatnak hozzájuk, a környezetükhöz a közszférából.

A Belügyminisztérium nem tervezi, hogy törvénymódosítást kezdeményez a határokon lebukó egyenruhások miatt, mivel a szakemberek szerint az eddiginél is súlyosabb büntetés kilátásba helyezése sem rettentené vissza a bűnbe esőket – olvasható a lapban.

Az egyenruhások kapcsán azt vizsgálják, hogy elfogadnak-e kenőpénzt
Fotó: Shutterstock

A vizsgálatot egyfajta „próbavásárlásként” lehet felfogni: egy magát sofőrnek álcázó NVSZ-es titokban hang- és képfelvételt készítve teszi próbára a pénzügyőrt, a határrendészt vagy éppen az autópálya-rendőrt. Amennyiben az egyenruhás elfogadja a kenőpénzt, a bizonyítékok perdöntő értékűek az igazságszolgáltatás számára.

Lényeges, hogy a hang- és a képfelvételekből egyértelműen kiderüljön – s eddig minden esetben ki is derült -, hogy a célszemély önként fogadja el a kenőpénzt.

A kísértés óriási, egy forgalmasabb határátkelőn egy nap alatt megkeresheti valaki a havi illetményét az útlevélbe csúsztatott tíz eurókból, ugyanakkor a kockázat sem elhanyagolható, hiszen a lebukás csak idő kérdése. Mint azt az illetékesek megfogalmazták, minden korrupt egyenruhás biztos lehet benne, hogy előbb-utóbb érkezik a Terrorelhárítási Központ (TEK) beavatkozó egysége.

Az NVSZ azonban nem csak a határon és autópályákon szolgálókat veszélyeztető korrupciót hárítja el.

A befejezett felderítések száma 2018-ban 1164 volt,

amelyből 142 ügyben tettek feljelentést vagy kezdeményeztek nyomozást az illetékes hatóságnál, összesen 1092 személlyel szemben.

A szolgálatnak ezzel együtt védelmi feladatai is vannak, ugyanis minden évben tucatszor fordul elő, hogy az alvilághoz köthető vagy mentálisan zavarodott emberek hatósági feladatot ellátó személyeket fenyegetnek meg. Az NVSZ operatív és fizikai védelmet is ad az érintetteknek, így a fenyegetését eddig még senkinek sem sikerült valóra váltania.

Az NVSZ munkatársainak tisztasága felett az Alkotmányvédelmi Hivatal nemzetbiztonsági ellenőrzéssel, az illetékes ügyészség pedig egyéb eszközökkel őrködik.

egyenruhások közszféra
Kapcsolódó cikkek