Közélet

Csokival és cukorral csalt el milliárdokat egy szerb banda

Milliárdos költségvetési csalás miatt indult eljárás egy édességgel, cukorral és zöldséggel kereskedő csoport tagjai ellen, az ügyészség tíz ember letartoztatását kezdeményezte – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője csütörtökön.

Szanka Ferenc közölte, a gyanú szerint a bűnszervezet 2017-ben bűncselekmények elkövetésére hozott létre gazdasági társaságokat jellemzően szerb állampolgárok fiktív vezetésével. A vállalkozások bankszámlái felett azután a bűnszervezet tényleges irányítói – akik a feladatokat egymás közt megosztották – rendelkeztek.

A céghálóban szereplő cégek azután az területéről hoztak be

jellemzően édességeket, zöldségeket, cukrot és céljuk az volt, hogy elkerüljék az általános forgalmi megfizetését.

További cégek közbeiktatásával úgy tettek, mintha az árut belföldről vásárolták volna, és így az adót megfizették volna.

Fotó: AFP

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-alföldi Bűnügyi Igazgatóság több mint tíz ember őrizetbe vételét rendelte el, másokat gyanúsítottként állított elő, illetve több helyszínen házkutatást tartottak és bizonyítékokat foglalt le – tudatta a csoportvezető ügyész.

költségvetési csalás bűnszervezet Csongrád megye
Kapcsolódó cikkek