Közélet

Folytatódik Irán és az Egyesült Államok csörtéje

Nagyon veszélyes a nemzetközi békére nézve, hogy az Egyesült Államok úgy döntött: újabb katonákat vezényel a Közel-Keletre – jelentette ki Mohamed Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter, akit az IRNA hírügynökség idézett szombaton.

Zaríf még azelőtt nyilatkozott, hogy pénteken elindult haza pakisztáni látogatásáról. Korábbi jelentések szerint Iszlámábádban azt is mondta: Irán tanúja lesz Donald Trump amerikai elnök végének, de Trump sosem fogja látni Irán végét.

Donald Trump pénteken bejelentette, hogy hozzávetőleg 1500 katonát küld a Közel-Keletre, nagyrészt védelmi jellegű intézkedésként, az Iránnal kialakult növekvő feszültség miatt.

Fotó: AFP

A washingtoni védelmi minisztérium előzőleg közölte, hogy

Irán – egyebek között a Forradalmi Gárda elitalakulat és támogatói – folyamatos fenyegetést jelentenek a Közel-Keleten.

Amerikai szenátorok pénteken azt is bejelentették, hogy a kongresszus ellenzése ellenére Trump több millió dollár értében ad el fegyvereket Szaúd-Arábiának.

A hónap elején az amerikai hadsereg úgy döntött, hogy a térségbe vezényli az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót, továbbá Patriot rakétákat és B-52-es nehézbombázókat küld oda a „teheráni fenyegetés” miatt.

Donald Trump május 19-én is megfenyegette Iránt, kijelentve, hogy ha háborút akar, akkor az az ország végét fogja jelenteni. Twitter-bejegyzését nem sokkal azután tette fel a világhálóra, hogy rakéta csapódott be a külföldi nagykövetségeknek és az iraki kormányhivatalok egy részének helyet bagdadi Zöld Zónában. Egy iraki katonai szóvivő szerint a rakétát nagy valószínűséggel az iraki főváros keleti részén lőtték ki, ahol jobbára az Irán által támogatott síita milíciák otthona van.

Donald Trump Irán Amerikai Egyesült Államok Mohamed Dzsavád Zaríf
Kapcsolódó cikkek