Közélet

Egymillió embert várnak a budapesti temetőkbe

Mindenszentek és halottak napján megötszöröződik a látogatói forgalom.

Megötszöröződhet a tömegforgalom a budapesti köztemetőkben Mindenszentek és halottak napja idején

– mondta a Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási igazgatója az InfoRádiónak.

A fővárosban november 3-ig között reggel hét órától este nyolcig tartanak nyitva a köztemetők – tudta meg az InfoRádió Harsányi Andreától, a Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási igazgatójától. Az igazgató azt javasolja, hogy érdemes egy távolabbi helyen hagyni az autót, és egy-egy megálló erejéig igénybe venni a közösségi közlekedést.

Forrás: MTI / Földi Imre

Csütörtökön nyitástól szombaton zárásig a temetőkbe tilos lesz az autóforgalom az Újköztemető kivételével, ahol viszont díjmentes lesz a behajtás. Az érvényes mozgáskorlátozott igazolvánnyal rendelkezők járműveit időkorlát nélkül beengedik majd, de figyelemmel kell lenni a temetői gyalogosforgalomra is.

„Ebben az időszakban akár megötszöröződik a látogatói forgalom. Ez az egy hét alatt egymillióan látogatják a köztemetőket” – mondta Harsányi Andrea. Azt is elárulta, hogy a szokásoknak megfelelően a két legnagyobb temetőben egy-egy közös megemlékezést tartanak: az Újköztemető 53-as szóróparcellájában október 31-én 17.30 órakor. a Farkasréti temetőben november 1-jén 17.30 órakor fényfestéssel készülnek.

mindenszentek halottak napja Budapesti Temetkezési Intézet
Kapcsolódó cikkek