Két ciklusra korlátoznák az államfő mandátumát Oroszországban
Legalábbis Vlagyimir Putyin nem zárta ki annak lehetőségét, hogy megszüntessék egy személy többszöri megválasztását.
MTI
2019.12.19, 15:23
Megosztom a cikket
Nem zárta ki annak lehetőségét a hivatalban lévő orosz államfő, hogy az alkotmányt úgy módosítsák, hogy egy személy csak két alkalommal tölthessen be államfői tisztséget.
A jelenlegi alkotmányban az a megfogalmazás szerepel, hogy egy személy „egymást követően csak két alkalommal töltheti be az elnöki tisztséget”. Ez azonban nem zárja ki, hogy később újra megválasszák. Ezért a szövegből törölnék az „egymást követően” megfogalmazást, ami lehetetlenné tenne akár többszörös megválasztást is. Vagyis
ugyanaz a személy összesen legfeljebb két ciklusra lenne megválasztható.
Fotó: MTI/AP/Pavel Golovkin
Vlagyimir Putyin erről a csütörtöki évértékelő sajtótájékoztatóján beszélt azzal a kérdéssel kapcsolatban, hogy van-e szükség változtatásokra az orosz alaptörvényben.
Mint emlékezetes, Putyin két négyéves elnöki ciklus után négy évre a kormányfői pozícióba távozott, majd 2012-ben visszatért az államfői tisztségbe, amelynek mandátumát időközben hatévesre hosszabbították meg.
Jelenleg negyedik elnöki ciklusát tölti, amely 2024-ben fog lejárni.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.