Közélet

A MÁV igazgatóságában kapott helyet Tarlós István

A volt városvezetőt 2020. február 11-én jegyezték be hivatalosan a MÁV igazgatóságának testületébe.

Tarlós István volt főpolgármester bekerült a MÁV igazgatóságába – derül ki a nyilvános cégadatokból és a MÁV honlapjáról.

Tarlósról eddig azt lehetett tudni, hogy Orbán Viktor főtanácsadójának nevezték ki (pontos titulusa: országos közlekedési és közszolgáltatási infrastruktúra fejlesztéséért felelős miniszterelnöki megbízott), miután Karácsony Gergellyel szemben elvesztette Budapest polgármesteri székét – olvasható az Index cikkében.

A volt városvezetőt 2020. február 11-én jegyezték be hivatalosan a MÁV igazgatóságának testületébe,

aminek összesen 6 tagja van Homolya Róbert vezérigazgatóval együtt, aki az elnöki tisztséget látja el.

Fotó: MTI/Mónus Márton

Ő havi bruttó 450 ezer forintot kap ezért a munkáért (a vezérigazgatói fizetése természetesen nem ennyi, hanem 5 millió forint),

a többi tag, köztük Tarlós István is, bruttó 300 ezer forintot visz haza.

Megkerestük Tarlós Istvánt, aki elmondta, hogy miniszterelnöki főtanácsadói minőségében választották be a MÁV igazgatótanácsába. Eddig egy ülésen volt, majd meglátja, mi lesz még belőle. Hozzátette, a tisztségért nettó 200 ezer forint díjazást kap.

Arra, hogy egy másik it-tag úgy kommentálta érkezését, hogy

azóta sokkal szórakoztatóbb azóta igazgatósági ülésre járni,

Tarlós annyit mondott: ő a komoly dolgokról mindig is szeretett szórakoztatóan beszélni.

igazgatótanács Tarlós István MÁV
Kapcsolódó cikkek