Közélet

Dél-Koreában emelkedett a fertőzöttek száma

Meghalt a Diamond Princess brit üdülőhajó 2 japán utasa. Dél-Koreában közben 31-gyel nőtt a kórban szenvedők száma.

Meghalt a Diamond Princess brit üdülőhajó 2 japán, az új típusú koronavírussal megfertőződött utasa, Dél-Koreában 31-gyel nőtt a kórban szenvedők száma – közölték pénteken helyi kormányzati források.

Az üdülőhajó két utasa, egy 87 éves férfi és egy 84 éves nő azt követően halt meg, hogy kórházba szállították őket – számolt be az NHK japán közszolgálati televízió kormányforrásokat idézve. Ezzel háromra emelkedett a Kínából kiindult járványban elhunytak száma Japánban. A két utas egy nappal azután halt meg, hogy a kéthetes jokohamai karantén lejárta után hatóságok megkezdték az utasok elengedését.

Csütörtökön bejelentették azt is, hogy egy japán járványügyi szakértő eltávolította a világhálóról azokat a videókat, amelyben bírálta a Diamond Princessen tapasztalt állapotokat. Ivata Kentaro, a Kobe Egyetemi Kórház orvosprofesszora bocsánatot kért azért, mert

angol és japán nyelvű, több százezres nézettségű videói zavart keltettek.

Ivata maga is járt a hajón kedden, ahol azt tapasztalta, hogy nem volt elkülönített, a fertőzöttek számára létesített zóna, illetve a nem fertőzöttek számára fenntartott övezet. Az orvos kaotikusnak nevezte a helyzetet. A videók megjelenését követően Kató Kaconobu japán egészségügyi miniszter és Szuga Josihide, a kormány főtitkára és szóvivője elutasította a professzorkritikáját.

Fotó: Philip FONG / AFP

Kiderült az is, hogy Ivatát ugyan felengedték a hajóra, de aztán elküldték, mert nem azt tette, ami a feladata lett volna.

Dél-Koreában bejelentették, hogy

31-gyel megemelkedett a koronavírus-járványban fertőzöttek száma, amely így elérte a 82-t.

Az elmúlt napokban a legtöbben az ország délkeleti részén fekvő Tegu városában betegedtek meg. A hatóságok azt feltételezik, hogy

a fertőzés egy helyi egyházközösségben ütötte fel a fejét.

Az egyik hívőnél, egy 61 éves nőnél ugyanis a héten korábban már kimutatták a betegséget, és egy előzetes helyi felmérésben a mintegy ezer emberből, aki a templomot felkereste, 90 a koronavírusra utaló tünetekről számolt be.

A 2,5 milliós Tegu Dél-Korea negyedik legnépesebb városa. A település 22 víruskezelő központjába 24 orvost vezényeltek át.

A hatóságok továbbra is sárga szinten, a harmadik legmagasabban tartják a járványkészültséget, és

a lakosságot arra kérték, hogy lehetőleg maradjanak otthon, kerüljék a nyilvános helyeket.

Továbbra sem világos, hogy az országba hogyan jutott be a fertőzés.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Hupej tartomány székhelyén, a 11 millió lakosú Vuhanban. Kínában több mint 74 ezer megbetegedést regisztráltak a hatóságok, a legtöbb fertőzést a járvány gócpontja környékéről jelentették.

A halálos áldozatok száma a legfrissebb adatok szerint 2118. Kínán kívül is több mint 20 országban felütötte a fejét a koronavírus okozta tüdőgyulladás, ezekben – beleértve az üdülőhajókat is – már közel ezer embert betegedett meg. A szárazföldi Kínán kívül nyolcan haltak meg a betegségben.

fertőzés Diamond Princess Japán hajó kínai koronavírus Dél-Korea
Kapcsolódó cikkek