BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több százezres bírságot kapott a ditrói pékség

A hatóság azt követően tartott ellenőrzést a cégnél, hogy a pékség több volt alkalmazottja az embertelen körülményekre panaszkodott.

A Hargita megyei munkaügyi felügyelőség 13000 lejes (910 ezer forint) bírságot rótt ki kedden arra a ditrói pékségre, amely a Srí Lanka-i vendégmunkások alkalmazása miatt került a figyelem középpontjába – írta az Agerpres hírügynökség.

A hatóság felügyelői azt követően tartottak átfogó ellenőrzést a cégnél, hogy

a szombati falugyűlésen a pékség több volt alkalmazottja a cégnél uralkodó embertelen körülményekre, ki nem fizetett túlórákra panaszkodott.

Dorin Male, a munkaügyi felügyelőség vezetője elmondta: egy háromezer lejes bírságot a heti pihenőidőre vonatkozó törvényi előírások megsértése miatt róttak ki, a tízezer lejest pedig amiatt, hogy a cégnél helyben készített, nem engedélyeztetett gépeket is használtak, amelyek nem feleltek meg a biztonsági előírásoknak.

Fotó: Pixabay

A cég jelenlegi alkalmazottai azt nyilatkozták az ellenőröknek, hogy

napi nyolc órát dolgoznak, csak kivételes esetekben kérik fel őket túlórázásra, és a cég kifizeti a túlórákat.

A Mediafax hírügynökség arról is beszámolt, hogy

a pékség tulajdonosai hétfőn 17 személy ellen tettek rendőrségi feljelentést tettek fenyegetés, gyűlöletkeltés, és rendbontásra való uszítás miatt. A feljelentett személyek között van a község római katolikus segédlelkésze, Bíró Károly is.

A rendőrség szóvivője elmondta: az ügyet összekapcsolják azzal, amelyet hivatalból indítottak el hasonló tárgyban. Az 5500 lakosú, 98 százalékban magyarok által lakott gyergyószéki Ditróban január közepén állt munkába két Sri Lanka-i pékmester, akiket a pékséget működtető helyi vállalkozó munkaközvetítő cég segítségével szerződtetett, miután megelégelte, hogy nem talál helyben megfelelő munkaerőt. A pékeket bevándorlóknak tekintette a község egy része, és ellenségesen viszonyult hozzájuk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.