Közélet

Csökkenőben az orosz katonai büdzsé

Vlagyimir Putyin szerint a katonai költségvetésük a hetedik helyen áll a világon az amerikai, a kínai, a szaúdi, a brit, a francia és a japán mögött.

Oroszország senkivel sem készül háborúzni, de olyan helyzetet teremt, amely kizárja még szándékot is, hogy mások fegyveres konfliktusba keveredjen vele – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a TASZSZ-nak adott nagyinterjújának hétfőn ismertetett részletében.

Senkivel sem készülünk harcolni, de olyan helyzetet hozunk létre, hogy senkinek eszébe se jusson velünk harcolni

- hangoztatta a Putyin az orosz állami hírügynökség által a kormányzása 20. évfordulója alkalmából készített, tematikus részletekben leadott anyagban.

Fotó: OLGA MALTSEVA / AFP

Az orosz elnök rámutatott, hogy

az orosz katonai költségvetés csak a hetedik helyen áll a világon az amerikai, a kínai, a szaúdi, a brit, a francia és a japán mögött.

Felhívta a figyelmet arra, hogy amíg más országok katonai büdzséje nő, addig az orosz csökken.

Putyin szerint a hiperszonikus fegyverek kifejlesztésének következtében olyan példátlan helyzet jött létre, amelyben Oroszország a védelmi szférában „utolérő” államból olyan országgá vált, amelyet mások próbálnak meg utolérni.

Felhívta a figyelmet arra, hogy

az orosz hadsereg létszáma több 1,3 millióról valamivel több mint egymillióra csökkent,

addig a korszerű fegyverzetek aránya 6-ról 70 százalékra nőtt.

Oroszország Vlagyimir Putyin hadsereg BÜDZSÉ
Kapcsolódó cikkek