Még mindig a csoportos megbetegedések szakaszában vagyunk, a tömeges megbetegedésekbe még nem léptünk át, de az is fog következni – mondta a miniszterelnök a Kossuth Rádió reggeli műsorában.
Orbán Viktor hangsúlyozta, le kell lassítani a járványt, hogy ne omoljon össze a egészségügyi ellátás. Arról is beszélt, hogy Magyarországon még nem elegendő az az esetszám, amelyet közvetlenül lehetne tanulmányozni, a jelenlegi mérések megbízhatósága most 60-80 százalékos.
Az Infostart szemléje szerint a kormányfő azt mondta, hogy
a legnagyobb bizonytalanságot most az okozza, hogy az emberek nem tudják, mire számíthatnak, ha megbetegszenek, de ha lesz erről konkrétabb információ, akkor a félelem kisebb lesz.
A járvány terjedése lassul. Az igazi probléma akkor állhat elő – mint Olaszországban – ha gyorsabban fut fel a megbetegedések száma. Ez ellen a terjedés lassítása mellett az ellátáshoz szükséges kapacitások megnövelésével is védekezni kell – tette hozzá
Milliószám vannak maszkjaink, gyártunk is ilyeneket, minden eszközzel mindenhonnan szerzünk be maszkokat
– közölte. Mindenből van elegendő eszköz a mostani szerződési szinthez, de többet kell beszerezni, hogy amikor tömeges lesz a megbetegedés, akkor az eszközök kiosztásánál mindenkinek jusson abban a sorrendben, amit az operatív törzs meghatároz – mondta.
A kormányfő szerint
a legfontosabb, hogy minél kevesebben essenek ki a munkából és akik mégis kiesnek, minél előbb visszatérhessenek a munkába. Igyekeznek a vállalatokat abba a helyzetbe hozni, hogy ne kelljen elbocsátaniuk az embereket, a munkalehetőségek ne vesszenek el.
Magyarországon 3 ezer 600 milliárd forint körül van az az összeg, amit évente magánszemélyektől és vállalatoktól törlesztésként beszednek a bankok, ez most az adósoknál marad – közölte. Beazonosították a legnagyobb bajba került ágazatok listáját, számukra járulékfizetési könnyítést rendeltek el, és további lépésekre is szükség lesz.