Közélet

Rossz hírekről számolt be a tiranai kormány

Már Albániában is megjelent a koronavírus, a helyi szervek az első két fertőzésről számoltak be.

Hétfőre virradó éjjel Albánia bejelentette, hogy megtalálták az új koronavírus okozta világjárvány első két fertőzöttjét az országban. Az albán egészségügyi minisztérium közleménye szerint egy apáról és fiáról van szó, akik Olaszországból tértek haza.

Mindkettőjük állapota stabil, szövődményeket nem találtak náluk.

Legutóbb az albán egészségügyi hatóságok arról számoltak be, hogy eddig 60 fertőzésgyanús esetet vizsgáltak, de egyik teszt sem mutatta ki a Covid-19 járványt okozó vírus jelenlétét.

Fotó: Shutterstock

Több mint 400 ezer albán él az Adriai-tenger túloldalán lévő Olaszországban, ahol Európában jelenleg a legintenzívebben terjed a betegség.

Az új típusú koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma a vasárnapi összesítések szerint világszerte meghaladja a 105 ezret, a halálos áldozatok száma 3500 felett van. A járvány már több mint száz országot ért el, s leginkább Európában, illetve Dél-Koreában és Iránban terjed, miközben Kínában a hivatalos adatok szerint csökkenésnek indult a napi új esetek száma

 

koronavírus albánia
Kapcsolódó cikkek