Orbán Viktor azt mondta, hogy inkorrekt titkosításról beszélni a Budapest-Belgrád vasútfejlesztéssel kapcsolatban, amit nemzetközi szerződés garantál.
VG
2020.06.29, 16:07
Megosztom a cikket
Az Országgyűlés hétfői ülésnapján az azonnali kérdések órájában Orbán Viktor miniszterelnök az ellenzéki képviselők kérdéseire válaszolt.
A Magyar Nemzet beszámolója szerin a miniszterelnök elmondta:
a turizmus fejlesztése céljából 20 ezer szálláshely létrehozására ad támogatást a kormány. A Lánchíd kapcsán elmondta, a Fővárosi Önkormányzatnak 180 milliárd forintos állampapír állománya van, ami bármikor mozgósítható.
Orbán Viktor hozzáetette, hogy
a kormány hatmilliárd forintot megszavazott a Lánchíd felújítására, ez továbbra is rendelkezésére áll a fővárosnak.
Fotó: Kovács Tamás / MTI
A kormányfő egy képviselői kérdésre azt mondta, hogy Magyarországon a vasúti közlekedésben járványügyi menetrend van, és amíg ez a helyzet fennáll, addig ez marad, és ha véget ért ez a helyzet, akkor minden döntést felülvizsgál a kormány. Hozzátette, hogy inkorrekt titkosításról beszélni a Budapest-Belgrád vasútfejlesztéssel kapcsolatban, amit nemzetközi szerződés garantál.
Budapestet Belgráddal összekötni geopolitikai kérdés és ugyanígy geostratégiai jelentősége van Budapestet összekötni Kolozsvárral és Bukaresttel
– mondta. Orbán Viktor azt is elmondta:
a járvány előtt 4,5 millió ember dolgozott, ma pedig 4 millió 370 ezer, tehát a különbség 130 ezer.
A magyar kormányfő arról is beszélt, hogy
Magyarországon ma a világ legmodernebb gyárai működnek, és ezeket a gyárakat azok a munkások működtetik, akik a magyar iskolarendszerből kerültek ki.
A miniszterelnök elmondta: nem lehet azt mondani, hogy rossz egy ilyen ország iskolarendszere. Több megbecsülést kérnék öntől az oktatási rendszerrel kapcsolatban – mondta Orbán Viktor, és kifejtette valóban küszködik az ország a legszegényebbek integrációjának problémájával.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.