BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Orbán Viktor: Nem a háborút nyertük meg, hanem csak egy csatát

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A kormányfő azt mondta, a következő hetekben késhegyre menő viták lesznek az európai gazdasági újraindítás ügyében.

Nem a háborút nyertük meg, hanem csak egy csatát. Nincs vakcina, tehát nem tudjuk magunkat beoltatni annak érdekében, hogy ne kapjuk el a fertőzést

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggel a Kossuth Rádióban.

Azt szeretném kérni a magyaroktól, hogy már itt a nyár, az ember úgy érzi, hogy kitört a szabadság, és ez részben így is van, de csak részben. Az óvatosságot mindenképpen őrizzük meg. A kormány pedig figyeljen, ne nyaralgasson, hanem figyeljen

– hangsúlyozta a kormányfő.

A Magyar Nemzet beszámolója szerint a kormányfő azt is elmondta, hogy a környező országokban növekvő fertőzésszám miatt vissza kell térnünk a korábbi rendhez, amelyben korridorokon keresztül lehetett közlekedni a külföldieknek.

Orbán Viktor
Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

Hozzátette: Meg is erősítettük a határvédelmet, az embercsempészek aktivitása váratlanul megnőtt, tehát növekvő számokkal küzdünk. Több mint 40 százalékkal megnőtt az illegális határátlépési kísérleteknek a száma. Hozzátette, hogy a legutóbb a tranzitzónát kritizáló döntés érkezett Brüsszelből, sokat gondolkodtak, hogy betartsák-e, mert nem tartják fogvatartásnak.

Ezért magyaros megoldást választottak, bezárták a tranzitzónákat és a nagykövetségeken kell beadni a kérelmet. Így elbírálás után lehet bejönni, de nem kecsegtet nagy reményekkel ez ügyben senkit. Ez tulajdonképpen szigorítást jelent.

A kormányfő azt mondta, a következő hetekben „késhegyre menő viták lesznek az európai gazdasági újraindítás ügyében”, de Orbán Viktor nyugodt, mert ma elfogadják a magyar költségvetést és a járványkezelésre, és gazdaság újraindítására létre hozott alapok jól fel vannak töltve. A következő 6-12 hónap fontos eszköze a költségvetés, komoly intézkedések lesznek, például megkezdődik a 13. havi nyugdíj visszaépítése, a gyermeket szülő nők pedig 100 százalékos csedet kapnak.

A válságból megerősödve kerülhetünk ki, továbbra is munkahely- és értékteremtés lesz a fókuszban, de ne engedjük, hogy baleknak nézzenek minket Nyugaton

– tette hozzá a miniszterelnök.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.