BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Több milliárd forint segítségre számíthatnak a nemzetiségi pedagógusok

Az elmúlt évtizedben megötszöröződött a magyarországi nemzetiségek költségvetési támogatása.

Az idei és a jövő évi költségvetésből is mintegy 4,2 milliárd forint használható fel a nemzetiségi pedagógusok támogatására és képzésének segítésére – jelentette ki a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára hétfőn Budapesten.

A térségben példa nélküli támogatás annál is inkább fontos, mert Magyarországon 110 ezer gyermek és diák részesül nemzetiségi oktatásban – közölte Soltész Miklós abból az alkalomból, hogy a kormány az idei tanévre is meghirdette a nemzetiségi pedagógusképzési ösztöndíjprogramot.

Az államtitkár kitért arra is,

hogy az elmúlt évtizedben megötszöröződött a magyarországi nemzetiségek költségvetési támogatása.

Elmondta: a nemzetiségek országszerte 95 intézményt tartanak fenn, amelyek döntő többsége oktatási intézmény; továbbá számos, a nemzetiségek nyelvén oktató intézmény működik állami fenntartásban is.

Kijelentette: a kormánynak az a célja, hogy a pályán tartsa a nemzetiségi pedagógusokat, és segítse a nemzetiségi óvodapedagógusok, tanítók és tanárok képzését.

Ez utóbit szolgálja az ösztöndíjprogram, amelyre a tanévben mintegy 720 millió forint áll rendelkezésre – fűzte hozzá.

Fotó: MTI/Balázs Attila

Soltész Miklós közlése szerint ez azt jelenti, hogy az eddigi 370 támogatott hallgató mellett további mintegy 500 hallgatóval tudják megkötni a tanulmányi támogatási szerződést. Azt szabják feltételként, hogy a hallgatók legalább annyi ideig dolgozzanak nemzetiségi óvónőként, tanítóként, illetve tanárként, mint ameddig az ösztöndíjat felvették – ismertette a politikus.

Ritter Imre nemzetiségi országgyűlési képviselő hangsúlyozta, a 2016-ban elindított, a nemzetiségi pedagógusokat, képzésüket támogató program célja a pedagógusok pályán tartása mellett új óvodapedagógusok, tanítók és tanárok képzése, illetve a képzés színvonalának emelése.

Elmondta, hogy

négy év alatt 10 százalékról 40 százalékra emelkedett a nemzetiségi pedagógusok pótléka,

és két új pótlékot is bevezettek számukra. Ez azt jelenti, hogy a 4100 nemzetiségi pedagógus 3,5 milliárd forinttal több pótlékban részesül, mint a program indulásakor, és ezt az összeget pluszforrásként kapják meg a fenntartók a költségvetésből.

Az ösztöndíjprogramban a nappali tagozatosok első évfolyamon havi nettó 60 ezer forint ösztöndíjban részesülhetnek, a további évfolyamokon pedig 4,5-es átlag felett ez az összeg 75 ezer forintra nő – közölte.

Ritter Imre ugyanakkor a problémák között említette, hogy ma a nemzetiségi pedagógusképzés 80-85 százaléka magyar nyelven folyik, és csak 20-25 százalékban az érintett nemzetiség nyelvén. Az a céljuk, hogy néhány éven belül ez az arány megváltozzon; ehhez is jelenős költségvetési forrást biztosít az állam – tette hozzá a politikus.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.