A játékost annak ellenére tiltották el, hogy saját költségén csináltatott tesztet, amely negatív eredményt hozott. Verdasco szerint megkárosították anyagilag.
MTI
2020.09.30, 12:14
Megosztom a cikket
Fernando Verdasco, a spanyolok korábbi top 10-es játékosa bepereli a francia nyílt teniszbajnokság szervezőit, akik pozitív koronavírusteszt miatt kizárták a most zajló versenyből.
A világranglista jelenlegi 59. helyezettje pozitív tesztje miatt múlt csütörtökön volt kénytelen visszalépni öt másik teniszező, köztük a kanadai Milos Raonic és a svájci Belinda Bencic társaságában.
A 36 éves játékos akkor a közösségi oldalán tudatta, hogy
mélységesen csalódott, mert miután augusztusban fertőzöttnek bizonyult – bár tüneteket nem produkált -, kéthetes karanténba vonult, azóta pedig csak negatív teszteket adott.
Fernando Verdasco Fotó: Thomas SAMSON / AFP
Közvetlenül a Roland Garros előtt aztán ismét pozitív lett a mintája, majd saját költségén újabb negatív tesztjei lettek, ám a párizsi szervezők diszkvalifikálták annak ellenére, hogy ő kérte: újra ellenőrizzék.
Ez nem a pénzről szól, hanem arról a szakmai és erkölcsi kárról, amely engem ért
- nyilatkozott egy spanyol rádiónak Verdasco.
Korábban a bosnyák Damir Dzumhur is perrel fenyegette meg a szervezőket, akik őt is kizárták a tornáról, miután edzőjének, Petar Popovicnak pozitív lett a teszteredménye.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.