Orbán Viktor: az év végén már érkezik a koronavírus elleni vakcinából
Magyarországon nagyjából az történik a járvány terjedését tekintve, mint Európában máshol
– mondta Orbán Viktor miniszterelnök az M1-nek adott exkluzív interjújában. A kormányfő elmondta,
az egészségügyi személyzet jelenlegi számával 50 százalék van arra, hogy a magyar egészségügy megfelelően el tudja látni a koronavírusos betegeket.
„Ez nagyon kevés, az intézkedéseket meg kellett hozni” – tette hozzá.
Magyarország a három legjobb ország között van a kórházi ágyak tekintetében. Eszköz gyakorlatilag korlátlanul van, az orvosok, ápolók is nagyon jók
– mondta Orbán Viktor. A maszkviselésről elmondta, hogy az emberek 80 százaléka hordja a maszkot és a találkozások 80 százalékában rajtuk van, akkor meg lehet állítani a járványt.
Az új rendelet alapján a közterületeken is kötelezővé teszik a maszk viselését.
A kórházi dolgozók, az iskolai tanárok, az óvónők és a bölcsődei dolgozók teszetlésére használt gyorstesztekről elmondta: ha a gyorsteszt azt mondja, hogy
fertőzött az egyén, az 90 százalékos valószínűséggel fertőzött. Ha azt mondja, hogy nem fertőzött, akkor 50-60 százalék az esély arra, hogy nem fertőzött.

Az általános tömeges gyorstesztelésről azt mondta, hogy meg kell várni ehhez a szlovák eredményeket.
A vakcina belátható távolságban van, és a megoldás a vakcina. A megoldás az, hogy a vírust megöljük és ebben csak a vakcina segít.
– mondta el ismét a minsizterelnök. Hozzátette, kedden bejelentették, hogy
van vakcina, nem ok nélkül tört ki az optimizmus a tőzsdén.
Orbán Viktor azt is mondta, hogy
az év végén, januárban az Európai Unióból biztosan, és talán máshonnan is jön majd valamennyi vakcina. Az unióból 50-100 ezer vakcina jön decemberben, ezen kívül más vakcináról is tárgyal a kormány.
A statisztikákkal kapcsolatban kiemelte: egymillió főre Magyarország esetében a fertőzőttek száma 11 745 ember, ami 18188 az unió átlagában, a halálozási átlag pedig 255 fő, az Európai Unióé 437 fő. Ebből szerinte az következik, hogy kiváló orvosaink, ápolóink vannak és bajban össze tudunk tartani.
Megszavazták a kijárási korlátozást
Megszavazta a magyar országgyűlés a keddi plenáris ülésén a veszélyhelyzetről és a különleges jogrendről szóló előterjesztést. A törvényjavaslatról Orbán Viktor hétfőn a Facebookon közölt először információkat. A miniszterelnök bejelentésében úgy fogalmazott:
Ha az országgyűlés megadja a felhatalmazást, és a parlamenti képviselők megszavazzák az előterjesztést, akkor kedd éjféltől Ausztriához hasonló intézkedéseket vezetünk be.
A magyar országgyűlés kedden délután 181 fő jelenlétében és 19 fő távolmaradása mellett: 180 igen, 1 nem és 0 tartózkodás mellett megszavazta az előterjesztést. A veszélyhelyzet és a különleges jogrend mellett egyéb intézkedéseket is bejelentett hétfőn a miniszterelnök:
Ismét több mint száz koronavírusos beteg hunyt el Magyarországon
Kedden 4140 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést, ezzel 118 918 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.


