BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ismét karanténba került Fucsovics Márton

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A legjobb magyar férfi teniszező tesztje negatív lett.

Fucsovics Márton is azok között volt, akiknek rövid időre ismét karanténba kellett vonulniuk Melbourne-ben, a hétfőn kezdődő ausztrál nyílt teniszbajnokság helyszínén, miután az egyik szállodai alkalmazott koronavírustesztje pozitív lett.

Az eset 500-600 embert érintett, ugyanis a játékosokon kívül a stábtagoknak és a hivatalos személyeknek is elszigeteltségbe kellett vonulniuk, és tesztelték őket.

Fucsovics az M1 aktuális csatornának elmondta, hogy szerencsére hamar megjött a teszteredmény, amely negatív lett, így csütörtökön este már ismét edzhetett.

Az első kéthetes időszakról – amikor az Australian Openre érkezetteknek kötelező karantént írtak elő a helyi hatóságok – a játékos felidézte: három napig ki sem léphettek a szállodai szobájukból, ezt követően viszont öt órára kimehettek edzeni, és úgy érzi, sikerült jól felkészülnie.

Túl vagyok már az első versenyen is, egy meccset nyertem, a másodikon kikaptam. Viszonylag jól megy a játék, de azért még fel kell vennem a ritmust. Készülünk a jövő heti Australian Openre

- mondta Fucsovics Márton.

Hozzátette, hogy három hónapja nem volt tétmérkőzése, ahogy ellenfelei többségének sem, és ez meg is látszik egyelőre a teljesítményükön.

Fotó: Krizsán Csaba / MTI

A 28 éves teniszező Balázs Attilával párosban is indul majd az év első Grand Slam-tornáján, de mint hangsúlyozta, mindkettejük számára az egyes lesz a fontosabb. Elárulta, hogy párostársával – mivel ő egy másik szállodában lakik – kevesebbet kommunikált az elmúlt hetekben, de Babos Tímeával tartja a kapcsolatot, olyannyira, hogy csütörtökön este egy kétórás közös edzést is tartottak.

Fucsovics tavaly egyesben a nyolcaddöntőig jutott az Australian Openen, ott a 20-szoros GS-bajnok Roger Federer búcsúztatta.

Kétszer is sikerült eljutnom itt a legjobb 16-ig, mindkétszer Federertől kaptam ki. Idén ő nem játszik, így ha ismét eljutok a nyolcaddöntőig, vele nem játszhatok

- idézte fel a múltat a legmagasabban rangsorolt magyar férfi teniszező.

Mindig a következő meccsemre összpontosítok, most is az a célom, hogy az első mérkőzésemet megnyerjem, aztán pedig a következőt. Tehát jelenleg csak a hétfőre vagy a keddre készülök

- fogalmazott a világranglista 55. helyezettje.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.