Közélet

Akár hobbi-tevékenység is végezhető munkaidőben

Az informatikai biztonság területén dolgozók a munkahétből hat órát a hobbijaikra fordítanak.

Az informatikai biztonsági munkatársak 85 százaléka szabadidős tevékenységekkel is foglalkozik a munkaidejében. Ezekre a hobbikra jellemzően heti hat órát fordítanak, ami egy órával több, mint amennyit a vállalat más területein dolgozók általában ilyen tevékenységekkel töltenek.

A szünetekre azért kerülhet sor, hogy egy kicsit kiszakadjanak a rengeteg munkából,

ami egyébként állításuk szerint az egyik leggyakoribb oka annak, hogy otthagyják a kiberbiztonsági munkakört.

Ezek a megállapítások a Kaspersky új, „Az informatikai biztonsági csapat menedzselése” című jelentéséből származnak. A felmérés során a kelet-európai régió országainak dolgozóit is megkérdezték.

A kiberbiztonság területén rutin és ismétlődő feladatok egyaránt előfordulnak, ezek pedig hatással vannak mind a produktivitásra, mind a munkavégzésre való motiváltságra.

A távmunkára való átállás még inkább elmosta a munka és szabadidő közötti határokat. E tényezők kombinációja olyan helyzeteket eredményezhet, amelyekben a dolgozók figyelmét sokszor elvonja valami a munkától.

A Kaspersky jelentése egy több mint 5200 informatikai és kiberbiztonsági dolgozóra kiterjedő globális felmérés alapján készült.

A kutatás szerint a kelet-európai régió országaiban informatikai biztonsági munkatársak a leggyakrabban ezekkel a tevékenységekkel foglalták el magukat munkaidőben: edzettek (56 százalék), filmeket vagy TV-sorozatokat néztek (52 százalék), videókat néztek a YouTube-on (52 százalék), valamint híreket olvastak (43 százalék). A válaszadók közel fele (46 százalék) szakirodalom olvasására is tudott időt szakítani.

Fotó: Shutterstock

Emellett az informatikai biztonsági területen dolgozók csaknem fele (49 százaléka) úgy véli, hogy kollégái a rengeteg munka miatt hagyták ott az állásukat. Ez ellentmondónak tűnhet, mivel a munkaidő elég nagy részében szabadidős tevékenységet folytatnak, de 43 százalékuk elmondta:

nem azért foglalkoznak mással is munkaidőben, mert unatkoznak vagy mert kevés a munka, hanem azért, mert kell egy kis szünet az egyes feladatok között.

Ráadásul az otthoni munkavégzésnél egyes feladatokra és megbeszélésekre most már a hagyományos 9-től 5-ig tartó munkaidőn kívül is sor kerülhet. A hosszabb munkanapok során még sokkal fontosabb, hogy a dolgozók szüneteket tartsanak, mert csak így maradhatnak produktívak hosszabb időn át is.

Én nem tartom problémásnak, hogy a dolgozók mással is foglalkoznak munka közben. A feladatok mennyiségét kellene kontrollálni, nem pedig azt, hogy mennyi munkaórát fordít valaki egy hobbira

– mondta Andrej Jevdokimov, a Kaspersky információbiztonsági igazgatója.

Szerintem az is teljesen rendben van, hogy az emberek videókat néznek, hiszen azokból ötleteket meríthetnek egy probléma megoldásához. Minden összevetve, ha a munkát nem találja elég érdekesnek, vagy ha nincs feladat-menedzsment, a dolgozó mindig talál módot arra, hogy valami mást csináljon, még az irodában is

– egészítette ki mondandóját Jevdokimov.

Kell, hogy a dolgozónak legyenek olyan céljai, teljesítménymutatói, célkitűzései és mérőszámai, amelyek a munkája minőségét és gyorsaságát jellemzik. Amíg nincs hatással a teljesítményre, addig semmi probléma sincs azzal, ha valaki egy kicsit kikapcsolódik munka közben

– véli Szergej Szoldatov, a Kaspersky Biztonsági Operációs Központjának vezetője.

Ha azonban csökken a hatékonyság, vagy eltér a kollégákétól, akkor oda kell rá figyelni. A vezetőnek a lehető leghamarabb tájékoztatnia kell a dolgozókat a nem megfelelő produktivitásról, hogy megoldást találhassanak a problémára

– fűzte hozzá.

Fotó: Kaspersky

A Kaspersky informatikai biztonságért és biztonsági operációs központért felelős szakemberei a következőket javasolják az informatikai biztonsági csapatok menedzseléséhez:

  • Gondoskodjanak arról, hogy vállalat jól el legyen látva informatikai biztonsági munkatársakkal. Az optimális szám nagyjából az, ha minden 10 informatikai szakemberre jut egy kiberbiztonsági munkatárs.
  • A biztonsági operációs központ által végzett feladatok folyamatos ellátásához legalább öt olyan dolgozó kell, aki a monitorozásért felel. Vezessenek be több műszakos munkarendet, hogy elkerülhető legyen a túlmunka.
  • Szervezzék ki a tipikus informatikai biztonsági feladatokat. A házon belüli dolgozóknak így több idejük marad a vállalat-specifikus követelményekkel való foglalkozásra és a hagyományos informatikai infrastruktúra védelmére.
  • Bízzák meg a dolgozókat különböző, a szokásostól eltérő feladatokkal is, hogy ne ragadjanak bele egy rutinba, és fejleszthessék készségeiket.
  • A Kaspersky globális vállalati informatikai biztonsági kockázatokat vizsgáló felmérésének (Global Corporate IT Security Risks Survey (ITSRS)) keretében 2020. júniusában 31 országban összesen 5266 informatikai döntéshozó véleményét kérték ki.

    A résztvevőket arról kérdezték, hogy mi a helyzet az informatikai biztonsággal a szervezetüknél, milyen típusú fenyegetések érik őket, és milyen költségeik merülnek fel, amikor a támadásokból próbálnak felépülni.

    IT Kaspersky informatika
    Kapcsolódó cikkek