Közélet

Ilyen hangot ad ki menet közben a Perseverance marsjáró

Hangfelvételek érkeztek a Marsról.

Hangfelvételt küldött Marson megtett rövid útjáról a Perseverance marsjáró – közölte az Egyesült Államok űrkutatási és űrhajózási hivatala (NASA) csütörtökre virradóra.

Vandi Verma, a NASA egyik mérnöke szerint ez az első ilyen jellegű dokumentáció. Azt mondta, a 16 perces felvételt egy nagyjából 27 méter hosszú út során rögzítette néhány napja a Perseverance mikrofonja.

Fotó: AFP PHOTO / NASA

Nagyon hangos, amikor a kerekeivel köveken halad

– ismertette Verma, aki szerint ennek oka, hogy fémből készültek a marsjáró azon felületei, amelyeken gurul.

https://www.youtube.com/watch?v=EiQvlM4taBQ

„Ha én ilyen hangokat hallanék a kocsimban, félreállnék, és hívnám az autómentőket. De ha elgondolkodunk azon, mit hallunk, és azt hol vették fel, akkor minden világossá válik” – tette hozzá kollégája, Dave Gruel.

A Perseverance a múlt héten először próbálta ki lézerét, és küldött hangfelvételeket a Földre.

Az egytonnás, hatkerekű jármű több mint 470 millió kilométer megtétele után február 18-án, számos kockázattal teli manővert követően landolt a Marson a 250 méter mély Jezero-kráterben. A mintegy 45 kilométer átmérőjű területet két év alatt fogja megvizsgálni a rover.

A tervek szerint egy teljes marsi évig – 687 földi napig – dolgozik majd a bolygón, ahol a mikrobiális élet nyomai után kutat.

Perseverance űrkutatás NASA Mars
Kapcsolódó cikkek