Elkapta a koronavírust a soron kívüli oltás miatt leváltott elnök
Pozitív lett a volt perui elnök helyi idő szerint vasárnap elvégzett koronavírustesztje, nem sokkal azt követően, hogy a törvényhozás eltiltotta a közhivatal viselésétől, mivel soron kívül adatta be magának a járvány elleni oltóanyagot.
Martín Vizcarra a Twitteren közölte, hogy az óvintézkedések ellenére mind ő, mind pedig a felesége megfertőződött.
Az 58 éves Vizcarrát – Pilar Mazzetti volt egészségügyi miniszterrel és Elizabeth Astete egykori külügyminiszterrel együtt – április 17-én a dél-amerikai ország kongresszusa 10 évre eltiltotta közhivatal viselésétől. Ennek oka az volt, hogy mind a három politikus soron kívül kapta meg a vakcinát, ami súlyos politikai botrányt okozott Peruban. Hasonló ügybe bukott bele később az argentin egészségügyi miniszter is.
Bár Vizcarra az április 11-i általános választáson kongresszusi képviselői helyet szerzett, a döntés megfosztja ettől a mandátumától is.

Fotó: Ernesto Benavides / AFP
A volt elnök saját magán kívül a testvérének és a feleségének is beadatta az oltást, bár akkor még egyetlen vakcina alkalmazása sem volt engedélyezett az országban.
Az exelnök azzal védekezett, hogy „bátor döntést hozott”, és a 12 ezer önkéntes egyikeként vállalta a Sinopharm kínai gyógyszergyár által kifejlesztett vakcina tesztelését.
Ugyanakkor más ügyek is is vannak Vizcarra rovásán. A parlament korrupciós vádak miatt szeptemberben alkotmányos vádeljárást kezdeményezett ellene. Azzal vádolják, hogy
még a dél-perui Moquegua megye kormányzójaként 2011 és 2014 között mintegy 637 ezer dollárnyi (mintegy 192 millió forint) kenőpénzt fogadott el két építőipari cégtől,
amelyek később közbeszerzési pályázatokat nyertek. Novemberben a kongresszus meg is szavazta az elmozdítását a posztjáról.
A 33 milliós Peruban eddig több mint 59 ezer ember vesztette életét a fertőzés miatt, jelentések szerint az országban átlagosan ötpercenként halnak bele a fertőzésbe.
A dél-amerikai országban annak ellenére lazítottak a megelőző intézkedéseken, hogy a vírus brazil variánsa miatt a járvány gyorsabban terjed.
Szakértők az igazolt fertőzöttek számának a növekedéséért egyebek közt az április 11-i elnök- és parlamenti választást teszik felelőssé, amelyen személyes részvételt írtak elő, valamint a választást megelőző kampány miatti enyhítéseket, beleértve a jelöltek számára engedélyezett kampányutakat is.
Peruban a regisztrált fertőzöttek száma meghaladja az 1,7 milliót.


