Közélet

Közülük kerül ki a magyar EB-csapat

Kihirdette harmincfős bő keretét Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya.

Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csütörtökön kihidette harmincfős bő keretét, amellyel készül a részben budapesti rendezésű labdarúgó-Európa-bajnokságra.

Az olasz szakvezetőnek június elsejéig kell 26 játékosra szűkítenie a névsort.

Ahogy korábban már többször elmondtam, főként azokra a játékosokra számítok, akik oroszlánrészt vállaltak az Eb-kijutásból és a Nemzetek Ligája-feljutásból

– mondta az MLSZ honlapján Marco Rossi.

Ugyanakkor az is fontos szempont volt, hogy többségük többnyire játékban legyen, rendszeresen játsszon a klubjában. Az egyetlen kivételt Szoboszlai Dominik jelenti, aki a januári klubváltása óta nincs játékban, azonban jelenleg ő az első számú tehetségünk, a válogatott egyik kulcsembere. Ha június 1-ig megfelelő állapotban lesz, akkor számítani fogok rá a szűk keretben is. Ha viszont nem, akkor kénytelenek leszünk visszaengedni a klubjához

– tette hozzá a kapitány.

Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI

A válogatott OTP Bank Ligában játszó játékosai és akiknek a klubkötelezettségei már véget értek, május 17-én kezdik meg a felkészülést Telkiben. A teljes keret május 24-től Ausztriában fog edzőtáborozni tíz napig, majd június 4-én Ciprus, június 8-án pedig Írország ellen játszik felkészülési mérkőzést a Szusza Ferenc Stadionban.

A csapat Marco Rossi kinevezése óta most először tölthet együtt ennyi időt egy huzamban.

A magyarok június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják a Puskás Arénában, majd június 23-án a németek vendégei lesznek Münchenben, a csoportkör zárófordulójában.

A magyar labdarúgó-válogatott 30 fős, bő kerete

Kapusok:

Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig), Tóth Balázs (Puskás Akadémia FC)

Védők:

Bolla Bendegúz (MOL Fehérvár FC), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (MOL Fehérvár FC), Hangya Szilveszter (MOL Fehérvár FC), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Spandler Csaba (Puskás Akadémia FC), Szalai Attila (Fenerbahce), Willi Orbán (RB Leipzig)

Középpályások:

Cseri Tamás (Mezőkövesd Zsóry FC), Gazdag Dániel (Budapest Honvéd), Holender Filip (Parizan Beograd), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Nego Loic (MOL Fehérvár FC), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencváros), Szoboszlai Dominik (RB Leipzig)

Támadók:

Hahn János (Paksi FC), Nikolics Nemanja (MOL Fehérvár FC), Sallai Roland (Freiburg), Schön Szabolcs (MTK Budapest / FC Dallas), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK Budapest)

 

Marco Rossi Szoboszlai Dominik Budapest bő keret foci EB magyar válogatott
Kapcsolódó cikkek