Albániával és Észak-Macedóniával egyaránt szeretnék elindítani a csatlakozási tárgyalásokat.
VG/MTI
2021.05.10, 08:08
Megosztom a cikket
A bővítéssel haladnunk kell, több időt nem veszíthetünk
– mondta a Magyar Nemzet hétfői számában megjelent interjúban Várhelyi Olivér bővítésért és szomszédságpolitikáért felelős EU-biztos.
Mint jelezte, a cél változatlan:
Albániával és Észak-Macedóniával egyaránt szeretnék elindítani a csatlakozási tárgyalásokat,
a kormányközi konferenciák a tervek szerint júniusban indulhatnak. Azzal kapcsolatban, hogy Bulgária továbbra is blokkolja a csatlakozási tárgyalások hivatalos indulását Észak-Macedóniával, elmondta: mindent megtesznek a helyzet megoldására, ám ha nem sikerül, akkor el kell gondolkozniuk azon, hogy csak Albániával indulnak el a kormányközi konferencián.
Mint fogalmazott,
egy kétoldalú vita miatt nem akasztható meg az egész bővítési folyamat.
Fotó: Shutterstock
A biztos, aki a múlt héten munkalátogatást tett a Nyugat-Balkánon, kitért arra, hogy az Európai Unió által a térségnek biztosított 651 ezer adag Pfizer-vakcina nagyot lendíthet az érintett országok koronavírus-járvány elleni védekezésének hatékonyságán. Jelezte: dolgoznak azon, hogy más, az EU-ban forgalmazási engedéllyel bíró oltóanyagot is eljuttassanak a térségbe, és úgy vélte, erre lesz is lehetőség, hiszen folyamatosan bővül a gyártás.
Arra a kérdésre, hogy tervezik-e az EU-s szomszédságpolitika célországainak oltóanyaggal való ellátását, Várhelyi Olivér elmondta: a keleti partnereknek is akarnak oltóanyagot vinni, lehetőleg ugyanazzal a megoldással, mint azt a nyugat-balkáni államok esetében tették.
A tervek szerint az Európai Bizottság a lengyel kormány közvetítői szerepe mellett mintegy másfél millió dózis oltóanyagot juttat el hamarosan Keletre. További jó hír, hogy a lengyeleket Magyarország fogja segíteni a kezdeményezésben.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter levélben ajánlotta fel a bizottságnak, hogy Magyarország a légi szállítási kapacitásával segítené a vakcinacsomag célba juttatását – mondta az EU-biztos a portálnak.
Ne maradjon le a Világgazdaság híreiről, olvassa őket mindennap!
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.