Közélet

Kínában a három évnél idősebb gyerekek beoltására készülnek

Kínában a három évnél idősebb gyerekek beoltására készülnek a Sinovac oltásával – írja a France24.

Ezzel Kína lesz az első a világon, ahol kisgyerekek is oltást kapnak a világjárványt okozó vírus ellen.

Kínában – ahonnan 2019 végén elindult a világjárványt okozó újfajta koronavírus – az idén májusban gyakorlatilag megfékezték a járványt. Eddig mintegy nyolcszázmillió adag vakcinát adtak be, de csak a 18 éven felettieknek.

Azt tervezik, hogy az év végéig beoltják a lakosság legalább hetven százalékát, vagyis közel egymilliárd embert, felnőtteket és gyerekeket egyaránt.

Ezzel összefüggésben mondta a Sinovac szóvivője, hogy az illetékes hatóságok a minap hagyták jóvá a vállalat oltásának alkalmazását a három és tizenhét év közötti gyerekek esetében is. Nem részletezte, hogy a kétdózisú oltás első adagját mikor kezdik beadni a gyerekeknek, a menetrend meghatározása az egészségügyi minisztérium hatáskörébe tartozik.

Fotó: Shutterstock

A Sinovac laboratóriuma befejezte a klinikai kísérleteket a vakcinával mind a felnőttek, mint a gyerekek esetében, és az eredményeket közzéteszik a The Lancet brit orvosi szaklapban.

A Sinovacon kívül Kínában engedélyezett a Sinopharm gyógyszergyár kétdózisú, illetve Cansino Biologics egyadagos oltása felnőttek számára, de ezek a vállalatok is elkezdték a klinikai teszteket a gyerekeknek beadandó oltásaikkal.

Vasárnap az egészségügyi minisztérium egyik illetékese azt mondta, hogy összességében húsz kínai kísérleti vakcinával folynak klinikai kísérleteket az országban. A Sinovac és a Sinopharm felnőtteknek szánt oltását már engedélyezte az Egészségügyi Világszervezet (WTO) is, és a világ számos országában forgalomban vannak.

Az Európai Unióban, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban a Pfizer/BioNTech oltását engedélyezték tizenkét évesnél idősebb gyerekek esetében.

Már kínai vakcinát is alkalmazhatnak gyerekeken

Kína engedélyezte a Sinovac vakcinájának sürgősségi használatát 3 és 17 év közötti gyermekeknél.

 

COVID-19 vakcina koronavírus oltás Kína Sinovac
Kapcsolódó cikkek