Közélet

Oltott felnőttek fogadják majd a táborozni vágyó gyermekeket

A táborszervezők döntő többsége be van oltva, többségük már most mindkét oltással, vagyis oltott felnőttek fogadják a táborozó gyerekeket

– közölte a VG érdeklődésére Tóth Béla, a Taborfigyelo.hu és a Taborminosito.hu vezetője, hozzátéve, a fertőzések kockázatát már tavaly igyekeztek minimalizálni. Sem megbetegedések, sem gócpontok nem alakultak ki tavaly sem a gyerektáborokban, amelyeket már 2020-ban köteleztek több új higiénés és egyéb biztonsági előírás betartására.

Az idei nyár még biztonságosabb lehet.

Kérdésünkre közölte, hogy nincs olyan előírás, ami a gyerekek esetében teszteléshez kötné a táborban való részvételt.

Fotó: Shutterstock

Újraindulnak a gyerektáborok

Az idei vakáció jóval több gyermek számára tartogat élménydús táborozást, mint tavaly, ami átlagosan 80 százalék feletti foglaltságot eredményezhet a táborokban.

Tízből hat család napközis programot választ, a legtöbben sporttal töltik a vakációt, de megjelentek a newtech táborok is.

A táborárak nem nőttek tavalyhoz képest, de régiónként nagy különbségek lehetnek, valamint érezhető, hogy a minőség egyre fontosabb a szülőknek. A Táborfigyelő gyermektábor-összehasonlíó portál elemzése.

Idén 190 ezer gyermek táborozhat

Közel 20 százalékkal magasabb a táborfoglalások száma a tavalyi év azonos időszakához viszonyítva, aminek eredményeként 190 ezer gyermek táborozhat legalább egy hetet a vakáció ideje alatt.

A növekvő gyermekszám a foglalási arányt is pozitívan befolyásolja, elérhetővé válik a nyárra a 80-85 százalék közötti foglaltság a táborokban,

ami már rentábilissá teszi a szolgáltatást, így a tábori piac – a jelenleg rendelkezésre álló információk alapján – át tudta vészelni a koronavírus negatív hatásait.

Táborfigyelő

Többségben az otthon alvás

Többen választanak napközis tábort (55 százalék), mint ottalvós programot, viszont látszik a visszarendeződés. A koronavírus előtti időszakban fele-fele arányban választottak gyermekek és szüleik a típusok közül, addig 2020-ban tíz gyermekből hat napközis táborban volt a nyári szünet alatt. Ez a típus idén is vezet, de már többen foglalnak ottalvós vakáció lehetőséget is, mint tavaly.

Táborfigyelő

Sokan sportolnak, de megjelentek a newtech táborok

A legtöbb gyermek sporttáborokban vakációzik, de kaland- és angoltáborokat is sokan választanak. Újdonság, hogy megjelentek a newtech táborok, amelyek, haladva a korral, a legmodernebb technológiák használatára tanítják a táborozó gyerekeknek, mint például drónprogramozás, mesterséges intelligencia, alkalmazásfejlesztés és robotika.

Táborfigyelő

Régiónként eltérő árak

A táborárak érdemben nem emelkedtek a tavalyi évhez képest, így egy napközis tábor átlagára országosan 35 ezer forint, míg ez az érték az ottalvós táborok esetében 56 ezer forint. Fontos megjegyezni, hogy régiónként akár tízezer forintos különbségek is előfordulhatnak ugyanolyan tábortípus esetén.

Táborfigyelő

Egyre többen keresik a sátras logót

A jelentkezések közel ötöde (16 százalék) a Táborminősítő által bevizsgált táborokba valósult meg, azaz a szülők egyre inkább előnyben részesítik, ha egy vakációs lehetőség objektív, független szakértői csapat által értékelt. Több mint 30 ezer gyermek fog bevizsgált táborokban vakációzni 2021-ben.

Megkongatták a vészharangot a táboroztatók

Félő, hogy sokan lehúzhatják a rolót, ha még egy visszafogott nyár vár rájuk.

 

belföld vakáció turizmus gyerek szünidő tábor gyermek nyaralás
Kapcsolódó cikkek