Bár közel 300 millió eurós veszteséget okozott a koronavírus-járvány a Real Madridnak, a spanyol futballklub összességében jelentős plusszal zárt a pandémia által átitatott 2020/2021-es szezont.

A pénzügyi eredményeit tartalmazó jelentés szerint az előző szezonban 874 ezer eurós adózás utáni nyereséget könyvelhetett el a klub, amely az előző pénzügyi évben 313 ezres pluszt produkált.

Fotó: AFP

Ezzel a Real Madrid egyike Európa kevés nagy klubjának, amely nem szenvedett el pénzügyi károkat az elmúlt a két szezonban, miközben az UEFA tanulmánya szerint a kontinens futballklubjai által felhalmozott működési veszteségek 2019 és 2021 között megközelítik a 6 milliárd eurót.

A 13-szoros BEK-, illetve Bajnokok Ligája-győztes fővárosiak vezetése elsősorban a sikeres takarékossági intézkedésekkel magyarázza az eredményes gazdálkodást, s a kiadások visszafogását ígéri az elkövetkező időszakra is.