Alaptörvény-ellenesek a bérlakástörvény azon rendelkezései, amelyek vételi jogot biztosítanának azoknak a bérlőknek is, akik 25 évnél nem régebben bérelnek állami vagy önkormányzati tulajdonban álló, műemléképületben lévő lakást – mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) csütörtökön közzétett határozatában. 

A testület honlapján olvasható közlemény felidézi, hogy 

az eljárás Áder János köztársasági elnök indítványára kezdődött.

 Az indítvánnyal érintett törvényi rendelkezések célja, hogy 

a rendszerváltást megelőző kizárólagos állami tulajdon privatizációja keretében az állami és önkormányzati lakásokra korábban biztosított vételi jogból kizárt, műemléképületben lévő lakások bérlői számára lehetővé tegye a lakás tulajdonjogának megszerzését. 

Fotó: Jászai Csaba / MTVA / MTI

Az államfő álláspontja szerint 

a jogalkotói cél és a megvalósítását szolgáló – a támadott módosító törvénytervezetben alapított – vételi jog összeegyeztethetetlen a kulturális örökség részét képező épített környezet, ezen belül különösen a műemléki védelem alatt álló építmények védelmének és megóvásának alaptörvényi követelményével.

 Míg a jelenleg hatályos szabályozás alapján a műemléképületben lévő lakást kizárólag a műemlékvédelmi hatóság hozzájárulásával, a külön jogszabály rendelkezései szerint lehet elidegeníteni, addig az új rendelkezések a világörökségi területen és védőövezetében lévő állami és önkormányzati tulajdonú, a kulturális örökség részét képező műemléki ingatlanok teljes körére vételi jogot állapítanának meg. A köztársasági elnök indítványa szerint 

ez a kulturális értékek védelmének és megőrzésének garanciáját képező visszalépés tilalmába ütközik, továbbá az önkormányzati tulajdonjog ilyen korlátozásának szükségessége nem indokolható és aránytalan. 

Az Ab a tulajdonhoz való jog korlátozásával kapcsolatban kifejtette, hogy 

a vételi jog a tulajdonjog megszűnéséhez vezethet, ami súlyos teher, és megköveteli a kártalanítást. Az önkormányzatnak a vételi jog folytán elvesztett lakásokért megfelelő ellenszolgáltatást kell kapnia, az értékarányosság biztosításának módját pedig a törvényhozó alakítja ki. 

A törvény a vételi jog jogosultjaként három alanyi kört határozott meg. Azokat, akiknek a bérleti jogviszonyuk 5 és 15 év közötti; akiké 15 és 25 év közötti; és akiké a 25 évet meghaladja. Az indokolás szerint a jogalkotó azokat a feltételeket tekintette irányadónak, amelyek alapján a most érintettekkel hasonló helyzetben lévők korábban, az 1990-es években kialakított szabályok szerint élhettek a vételi joggal. 

Az Ab álláspontja szerint azonban a jogalkotó által megfogalmazott céllal a törvény rendelkezései csak azok esetében vannak összhangban, akiknek a bérleti viszonya a 25 évet meghaladja. A másik két alanyi kört érintő szabályozási megoldásnak az alaptörvényben megkövetelt kivételes jellegét ugyanakkor nem igazolta a jogalkotó. Az Ab ezért alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a törvénynek azokat a rendelkezéseit, amelyek a 25 évnél nem régebb óta bérleti jogviszonyban állók vételi jogára vonatkoznak. 

Az Ab kifejtette továbbá, hogy a műemlékvédelemmel kapcsolatban az állam által vállalt kötelezettségre alkotmányos értelemben vonatkozik a korábban, az egészséges környezethez való jogra vonatozóan megállapított visszalépési tilalom. 

Ennek lényegi célja, hogy az egyszer már elért védelmi színvonal ne csökkenjen. Alkotmányos kívánalom, hogy a műemléki védettséget élvező ingatlanok értékesítésekor az állam megfelelő garanciákkal biztosítsa, hogy a műemlék a védettségi szintjének megfelelő kezelésbe kerüljön a tulajdonosváltás után is. Különösen lényeges garancia ez a vizsgált törvénnyel érintett lakások esetében, amelyek zöme első alkalommal kerül ki állami vagy önkormányzati tulajdonból. Az állam kötelessége, hogy a műemléket érintő jogügyletek esetében is építsen be a szabályozásba olyan garanciákat, amelyek hozzájárulnak a védelmi szint fenntartásához - mondta ki a testület. 

Az Ab alkotmányos követelményként állapította meg, hogy a műemléképületben lévő lakások bérlői számára biztosított vételi jog gyakorlása esetén a műemlékvédelmi hatóság a műemlékvédelmi szempontokat figyelembe véve adjon hozzájárulást az elidegenítéshez, döntéshozatala során a műemlékvédelmi érdekeket ne rendelje egyéb szempontok alá. 

A határozat meghozatalában 13 alkotmánybíró vett részt, közülük különvéleményt fogalmazott meg Dienes-Oehm Egon, Handó Tünde, Juhász Imre, Márki Zoltán, Pokol Béla és Szívós Mária alkotmánybíró.