Közélet

A lakástörvény miatt Alkotmánybírósághoz fordult Áder János

Az Alkotmánybírósághoz fordult a lakástörvény ügyében Áder János – közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) pénteken.

A KEH honlapján megjelent közlemény szerint az államfő az alaptörvénnyel való összhangjának vizsgálatára megküldte az Alkotmánybíróságnak a lakások és helyiségek bérletére vonatkozó törvénymódosítást, amelyet június 15-én fogadott el az Országgyűlés fideszes egyéni képviselői indítványra.

Áder János az Alkotmánybíróságnak címzett indítványában azt írta: „álláspontja szerint a világörökségi területen és a védőövezetében lévő állami és önkormányzati tulajdonú, a kulturális örökség részét képező műemléki ingatlanok teljes körének vételi joggal történő megterhelése, és

ezáltal feltétel nélküli magántulajdonba adása a világörökségi és a műemléki speciális védelmi igényre tekintettel, valamit a visszalépés tilalmából következő biztosítékok és garanciák, továbbá az egyedi mérlegelés hiánya miatt nem felel meg az alaptörvény egyes rendelkezéseinek, ezért alaptörvény-ellenes.”

Áder János köztársasági elnök
Fotó: ATTILA KISBENEDEK / AFP

A törvényt nagy többséggel, a jelenlévő képviselők több mint 84 százalékának támogatásával, a törvényalkotási bizottság által elfogadott változatában szavazta meg az országgyűlés a bérlakástörvényt,

aminek eredeti változatát Böröcz László országgyűlési képviselő, a Fidesz frakcióvezető-helyettese nyújtotta be.

Az állami és önkormányzati bérlakások privatizációjára kötelező javaslat eredetileg 70 ezer lakás eladására kötelezte volna az önkormányzatokat és az államot, – az elképzelést több kormánypárti városvezető is bírálta –

végül – több lépcsőben leszűkítve – a végszavazásra bocsátott és elfogadott változat alapján már csak másfél ezer bérlakásra vonatkozik.

A vásárláshoz négy éves elidegenítési tilalom és 25 éves részletfizetési lehetőség kapcsolódik. A vásárlás feltétele a legalább ötéves bérleti jogviszony, amit később, felmenő rendszerben is meg lehet szerezni.

 

Áder János önkormányzati bérlakás Köztársasági Elnöki Hivatal lakástörvény
Kapcsolódó cikkek