BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Fertőzött vízibivalyhúst foglaltak le

A Indiából érkezett húsáru koronavírusos volt.

Koronavírussal fertőzött vízibivalyhúst foglaltak le Kambodzsában – közölték kedden a helyi hatóságok.

A fagyasztott áru Indiából érkezett öt konténerben.

Közülük három tartalmáról derült ki, hogy fertőzött, ezeket még a héten megsemmisítik – közölte a kambodzsai egészségügyi minisztérium.  

Fotó: NurPhoto/AFP


Kambodzsa átmenetileg felfüggesztette importját Indiából az év elején, amikor viharos gyorsasággal terjedni kezdett a járvány Indiában, és a napi újonnan fertőzöttek száma meghaladta többször a 400 ezret is. Azóta jócskán mérséklődött a fertőzésszám – pár tízezerre olvadt –, és Kambodzsa pár hete ismét engedélyezte a behozatalt Indiából.
A vízibivalyhúst egy magáncég importálta.  
Mindeközben Kambodzsában emelkedik az esetszám. Hétfőről keddre 685 új fertőződést jegyeztek fel és 19 halálesetet koronavírus miatt. Velük a 17 millió lakosú ázsiai országban a járvány halottainak száma 1324-re emelkedett. Legalább egy oltást a lakosság bő 40 százaléka kapott eddig.

Kínában is találtak már többször koronavírussal fertőzött húsárut,

ami miatt Peking megtiltotta pár hétre a sertéshús importját Nagy-Britanniából és Dániából, a marhahúsét Argentínából, a halét Indiából és Hollandiából, továbbá a csirkéjét Oroszországból.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.