Nem lep meg Parragh László, a Magyar Kereskedelmi Iparkamara (MKIK) elnökének javaslata – mondta a VG-nek Simonyi Judit,  a Simonyi és Tóth HR-tanácsadó iroda vezetője. Ez nem egy egyszerű kérdés, hanem

nagyon komoly a jogi vetülete annak, hogy MKIK elnöke szerint bizonyos munkakörökben a munkaadók kötelezővé tehetnék a koronavírus elleni védőoltást a munkavállalók számára.

Simonyi Judit szerint a munkaadók számára fontos a munkavállalók egészsége, azért is, hogy hosszú távon számíthassanak rájuk. Az orvostudomány szerint pedig jelenleg a világjárványból az egyetlen kivezető út az átoltottság emelése lehet.  Ugyanakkor azt is meg kell érteni, hogy egyesek fenntartásokkal vannak bizonyos oltásokkal szemben. 

Mindenki önmaga és a környezete számára is felelősséggel tartozik, és ha ez ez egyetlen megoldás arra, hogy megállítsuk a járványt, akkor érthető a MKIK elnökének a javaslata.

Ugyanakkor a felvetés túl gyors,

a HR szakember szerint minden aspektusát meg kell vizsgálni annak, hogy kötelezővé tehető-e a vakcina.

Fotó: Rosta Tibor

Parragh László kedden megjelent javaslata után a Magyar Szakszervezeti Szövetség azonnali érdekegyeztetést, a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának (VKF), valamint az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) összehívását kezdeményezte.

Bizonyos ágazatokban indokolt lehet a kötelező koronavírus elleni védőoltás

– mondta Mészáros Melinda a LIGA Szakszervezetek elnöke a VG-nek. Hozzátette: nagyon sokan vettek részt az egészségügyi dolgozók mellett az oltási kampány lebonyolításában, a karatén szabályok ellenőrzésében.

Ha a negyedik hullám eléri Magyarországot, akkor indokolt lehet az egészségügyi dolgozókon túl más ágazatokban is a kötelezővé tenni a Covid-vakcinát, de egyelőre a szakszervezeti vezető szerint sehol a világon nem tették általánosan kötelezővé a koronavírus elleni védőoltást.

A LIGA elnöke szerint fontos lenne, hogy ebben a témában érdemi egyeztetések történjenek mind a munkaadói mind a munkavállalói oldal képviselőivel.