Az MI-versenyben Európa kullog, de legalább a lufi kidurranása nem fenyegeti
A mesterséges intelligencia (MI) vonatán eddig úgy néz ki, nincsen fék. Ameddig az USA-ban a jelenség megállíthatatlanul robog, addig az EU-ban alig-alig üti fel a fejét mesterséges intelligenciával foglalkozó cég, de ettől még a lelkesedés az MI iránt töretlen itt is. Miközben a technológia átírja az internetről és az egész virtuális térről alkotott eddigi képünket, a száraz gazdasági számok (a technológiába áramló tőke vagy a tőzsdei értékeltség) magukért beszélnek.
Mára odáig jutottunk, hogy a gyakorlatban MI-vel próbáljuk kiszűrni az MI által generált tartalmakat, tesszük mindezt több-kevesebb sikerrel. Közben az interneten fellelhető anyagokba vetett hitünk egyre csökken. Viszont egy dolog kapcsán, úgy tűnik, nincsen kétség vagy bizalomvesztés:
A mesterséges intelligenciához kapcsolódó cégek részvényeinek árfolyamai továbbra is tündökölnek.
Van az a közhelyes mondás, hogy akkor érdemes kiszállni egy pozícióból, mikor már a taxiban is azt hallja az ember, hogy milyen jó döntés abba az eszközbe fektetni. Arról nem szól a fáma, hogy vajon mi a helyes befektetői döntés, ha az ember a taxiban azt hallja nap mint nap, hogy most már tényleg kipukkad a mesterségesintelligencia-lufi. De létezik-e egyáltalán az a bizonyos lufi?
Az kétségtelen, hogy az amerikai tőzsdéken látott techrészvény-árfolyamok robbanása óriási volt. A cégekkel szembeni várakozások jócskán megnövekedtek, és spekulánsokból sem szenved hiányt a piac. A hagyományos vállalati értékelési gyakorlatok szerint ezek a technológiai óriások sokszorosan túl vannak árazva. A lufielmélet mellett érvelők sokszor hozzák fel példaként a dotcombuborékot és annak kidurranását. Valóban egy évtizedek óta nem látott korrekció jöhet a tőzsdéken? Vagy esetleg egy új korszakba léptünk, ahol már újra kell definiálnunk minden eddigi tudásunkat az árazás határairól?
A válasz nem egyértelmű. Az biztos, hogy a jelenlegi helyzet struktúrájában jelentősen különbözik a 90-es években látott technikai boomtól és az évtized végi tőzsdei spekulációtól. Míg akkor sok kisebb cégbe fektettek az emberek, addig napjainkban a részvényekben lekötni kívánt pénzek nagy része a piacvezető cégek felé áramlik. Ezek többségükben olyan vállalatok, akik túlélték a dotcomtörést, és azóta is komolyabb baj nélkül menetelnek előre. Sőt, egyesek ezeket a cégeket egyenesen a kockázatmentes befektetés kategóriájába sorolják.
Másrészről viszont jogosan merülhet fel a kérdés a laikus szemlélőben: vajon meddig szól még a zene, és vajon meghalljuk-e, ha már abbamaradt, vagy a tánc zaja elnyomja a csendet? Egy, az utóbbi hetekben publikált kutatás megállapította, hogy a vezető MI-modellek válaszainak közel 40 százaléka hamis.
A technológiával szemben egyre erősebben fogalmazódnak meg a fenntarthatósággal kapcsolatos kérdések az óriási energiaigény miatt, és az emberekre gyakorolt hatása is egyre komolyabb vitákat szül.
Mégis azt láthatjuk, hogy a piaci árazások alapján a mesterséges intelligencia iránti érdeklődés megállás nélkül növekszik.
Egy biztos, eddig még semmi nem bizonyította, hogy valóban egy lufival állnánk szemben. Az Nvidia legutóbbi jelentése is pozitív piaci reakciókat váltott ki, és a hanyatlásnak még az előszelét se mutatják a piacmozgások. A technológiairészvény-piacokon továbbra is bikahangulat uralkodik. Az ING Bank stratégáinak számítása alapján a legnagyobb amerikai tech cégek MI-vel kapcsolatos beruházásainak értéke 2026-ban várhatóan átlépi a 400 milliárd dolláros álomhatárt.
Ez az összeg a méreténél fogva elképesztő. Csak érzékeltetésképp: ez a 2024. évi magyar nominális GDP közel kétszerese. Még ennél is nagyobb dolog, hogy ezeket a beruházásokat működési pénzáramból (cash flow) tervezik finanszírozni. Viszont, ha Európára tekintünk, nincsenek olyan nagy, tőzsdén jegyzett vállalatok, mint a Microsoft, az Alphabet vagy az Amazon, amelyek ezeket az önfinanszírozott beruházásokat képesek lennének végrehajtani.
Mivel az EU-ban nincs olyan szoftvercég, amely milliárdokat termelne szabad cash flow-ból, logikusan nincs olyan befektető sem, aki a felhőalapú adatközponti üzletág következő növekedési fázisába fektetne be a kontinens piacain.
Vagyis hiányzik a lokális piaci felfutáshoz egy láncszem.
Viszont ennek az iparágon belüli európai elmaradottságnak megvan az a savanyú pozitív oldala, miszerint így a kontinens nincs kitéve a rapid növekedéssel járó kockázatoknak sem. Ha még igaz is lenne az a mondás, hogy az amerikai tech cégek részvényeiben hamarosan óriási zuhanás várható, akkor se lennének közvetlenül érintve az európai piacok. Egy esetleges válság átgyűrűző hatásai persze nehezen érintenék az alapból se túl fényesen muzsikáló Európai Unió gazdaságát. Viszont egy MI-őrület okozta pénzügyi világválság bekövetkeztének valószínűsége jelenleg kicsi, akár van lufi, akár nincs.
