Belehalt a koronavírus-fertőzésbe egy 20 éves férfi Ausztráliában, ezzel ő a vírus legfiatalabb halálos áldozata az országban – írja a Reuters.

A férfinek – akit otthonában ért a halál – nem voltak alapbetegségei, de beoltva sem volt. Először enyhe tünetekre panaszkodott, majd rohamosan romlani kezdett az állapota

– közölték a hatóságok.

A férfi nem volt jogosult Pfizer-vakcina felvételére, mivel Ausztrália korlátozta az amerikai gyógyszergyártó által a német BioNTech-kel közösen kifejlesztett vakcina mennyiségét annak korlátozott rendelkezésre állása miatt. A Comirnatyt főként a 40 év feletti fertőzöttek számára rakták félre. A megnövekedett fertőzésszám miatt a canberrai kormány elérhetővé tette a korábban a 60 év felettiek számára félretett AstraZeneca-vakcinákat.

Fotó: AFP

A haláleset rávilágít a delta variáns terjedésének fokozott kockázatára, miközben Sydney lakosságának mindössze 20 százalékát oltották be eddig.

Tavaly a szomszédos Victoria államból jelentettek egy 20 év körül elhunytat, ám a halál pontos okát továbbra is vizsgálják.

A rendelkezésre álló adatok szerint a koronavírus delta változata súlyosabb tüneteket vált ki a betegeknél, mint a korábbi mutánsok.

A fiatalember egyike volt annak a két halálos áldozatnak, akiket az elmúlt 24 órában Új-Dél-Walesben jelentettek. Az államban 233 új fertőzéses esetet regisztráltak, ami közel van a múlt héten mért, 16 havi csúcsot jelentő esetszámhoz.

Gladys Berejiklian államfő a fertőzésszám további növekedésére figyelmeztet.